Négynek kettő a fele

Lég. Szombati számunkban Rigó László, a légiek edzője négygólos hazai győzelmet tippelt a jányokiak elleni, szombati felső-csallóközi rangadóra. A csallóközi nagyközség képviselői számára presztízstalálkozó volt ez a javából, hiszen az összecsapás végén a felújított öltözőt avatták fel a hazaiak agilis tisztségviselői.

A jányokiak Légen szórványos ellentámadásokkal riogatták a hazaiak védelmét Fogas Ferenc felvételeLég. Szombati számunkban Rigó László, a légiek edzője négygólos hazai győzelmet tippelt a jányokiak elleni, szombati felső-csallóközi rangadóra. A csallóközi nagyközség képviselői számára presztízstalálkozó volt ez a javából, hiszen az összecsapás végén a felújított öltözőt avatták fel a hazaiak agilis tisztségviselői. Ugyanakkor nagyon oda kellett figyelni a mumusként számon tartott vendégekre, akik az utóbbi találkozókon rendre pontot zsákmányoltak Légen.

Jó talajú pályán játszották a dunaszerdahelyi járási bajnokság nagy érdeklődéssel várt derbijét. A vendégek zártan védekeztek, olykor kilenc ember igyekezett megszűrni a légiek ellentámadásait. Az első játékrészben jobbára a két tizenhatos között pattogott a labda. Góllal kecsegtető helyzetet egyik csapat sem dolgozott ki. A hazaiak trénere a félidei szünetben Perkátay helyére Čomort küldte harcba. A játék képe azonban sokáig változatlan maradt. Az utolsó negyedórában azonban a favoritnak sikerült felülkerekednie. A 75. pecben Hurtony a 16-osban szabálytalanul szerelte a hazaiak csapatkapitányát, Tóthot. Molnár játékvezető habozás nélkül sípjába fújt, 11-est ítélt a jányokiak ellen. A büntetőt Nagy Krisztián értékesítette. A vendégcsapat játékosedzője, Lyžica Gábor tüstént taktikát változtatott, rohamot rendelt el. A fellazult vendégvédelem a párharc végén megfeledkezett a félpályán ólálkodó Tóthról, aki egyéni akcióból a 90. percben mintegy tizenhat méterről leadott lövéssel adott mattot a jányokiaknak.

LEHNICE–JANĺKY 2:0 (0:0). A találkozót 300 néző előtt Molnár László vezette. Sárga lap: Tóth, Nagy P., ill. Méry, Hurtony. LEHNICE: Varga–Nagy K., Vígh, T. Krafčík, Sárközi, Nagy Sz., Szeif (88. Janák), Nagy P., Tóth, Engler (88. Poláček), Perkátay (46. Čomor). Edző: Rigó László. JANĺKY: Frano–Horváth, Méry, Mikóczy (82. Lyžica), Mihalovics, Hurtony, Németh F (82. Nagy A.) ., Varga Cs., Filkász, Varjú Z., Varjú Cs. (71. Hozák). Edző: Lyžica Gábor. (szl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?