Régió

Nagytárkányban a zord időjárás ellenére is legalább százan énekelték a himnuszt

Nagytárkány | A magyar himnusz közös éneklésére vasárnap délután a bodrogközi Nagytárkányban is sort kerítettek. Kopasz József polgármester szerint azért tarották fontosnak a rendezvény megszervezését, mert a környéken senki más sem kezdeményezett hasonló megmozdulást.
Németi Róbert

2019. május 5. 18:49

A szakadő eső és a kimondottan hideg idő ellenére legalább százan gyűltek össze és énekelték a magyar himnuszt a nagytárkányi Millenium téren 
A szakadő eső és a kimondottan hideg idő ellenére legalább százan gyűltek össze és énekelték a magyar himnuszt a nagytárkányi Millenium téren  - Németi Róbert felvétele

„A rendezvényre a nagytárkányi Trianon-emlékmű melletti Millenium téren került sor. A himnusz eléneklése előtt Orlovszky Erzsébet helyi tanárnő adta elő gitáron az Ez itt az én hazám című dalt, majd Mihályi Molnár László, a kassai ipari szakközépiskola egykori tanára mondott beszédet. Őket követően közösen elénekeltük a magyar himnuszt, és piros-fehér-zöld színű ballonokat engedtünk a magasba” – nyilatkozta lapunknak a polgármester, aki szerint a rendezvény szervezését illetően már az előző napok során is rengeteg pozitív visszajelzést kaptak az érdeklődőktől. „Kassáról, Szepsiből, az Ung-vidékről és számos bodrogközi településről is jöttek az emberek. Azt nem tudom, milyen döntés születik a jövőben, de egy dologban biztos vagyok: mi akkor is énekelni fogjuk a magyar himnuszt, ha azt a parlament továbbra is büntetni fogja” – zárta Kopasz József.

 

A nagytárkányi rendezvény ötletgazdája Marczy Pandi Gabriella önkormányzati képviselő és Csonka Melinda nagytárkányi lakos fejéből pattant ki. „Eredetileg csak egy családias összejövetelről volt szó, de a több tucatnyi érdeklődőnek köszönhetően egy jóval nagyobb rendezvénnyé nőtte ki magát. Nagyon örülök, hogy ilyen szép számban gyűltünk össze, még a korántsem tavaszias időjárás ellenére is” – mondta lapunknak Marczy Pandi Gabriella. A nagytárkányi “hangos tiltakozás” a helyi civil szervezetek, a Csemadok helyi alapszervezete és Nagytárkány önkormányzata szervezésében valósult meg. 

Galéria
A szakadő eső és a kimondottan hideg idő ellenére legalább százan gyűltek össze és énekelték a magyar himnuszt a nagytárkányi Millenium téren -1
A szakadő eső és a kimondottan hideg idő ellenére legalább százan gyűltek össze és énekelték a magyar himnuszt a nagytárkányi Millenium téren -2
A szakadő eső és a kimondottan hideg idő ellenére legalább százan gyűltek össze és énekelték a magyar himnuszt a nagytárkányi Millenium téren -3
A szakadő eső és a kimondottan hideg idő ellenére legalább százan gyűltek össze és énekelték a magyar himnuszt a nagytárkányi Millenium téren -4
+3
Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
választás 2020 illusztráció

A kormánypártok lerövidítenék a választások előtti moratóriumot

Pozsonyeperjes

Rekordszámú gyerek szórakozott a Pöttyös Gyíkok táborban

koronavírus-vakcina

Koronavírus – Több mint tízezer PCR-tesztet végeztek pénteken

Ismét gyülekeznek a parlament épület előtt
Frissítve

Ismét tüntetők gyülekeznek a parlament épület előtt

színház

Tragédiák után egy vérbő komédia

Tokió 2020

Tokió 2020 – Tizenhét új koronavírusos eset

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.