Nagykaposon két héttel hosszabb a vakáció

Nagykapos |

<p>Tizenhárom nappal hosszabb lesz az idei nyári szünidő hétszáz nagykaposi diák számára, az önkormányzati testület döntése értelmében ugyanis a helyi szlovák alapiskolában a tanév már 2009. június 17-én befejeződik.</p>

Ifj. Gyimesi György, a Nagykaposi Városi Hivatal vezetője lapunknak elmondta, a rendkívüli intézkedésre azért volt szükség, mert az Ung-vidék központjában idén tavasszal európai uniós támogatásból elkezdődött a Hviezdoslav lakótelepen található oktatási intézmény felújítása. A hetvenes években átadott, nyolc különböző pavilonból álló építmény rekonstrukciója már rendkívül időszerű volt.

Az egyes épületeket üvegezett fémfolyosók kötik össze, a tető rendszeresen beázott és a nyílászárók is cserére szorulnak. Az elöregedett ingatlan csak hatalmas hőveszteséggel volt fűthető, valamint a tornaterem és az étkezde modernizálása sem tűrt halasztást. Bár a szlovák iskolában tapasztalható állapotokon a település korábbi vezetése is szeretett volna javítani, ám egy ekkora beruházást a város saját költségvetéséből nem volt képes fedezni. Mivel egyéb források nem álltak rendelkezésre, az önkormányzat a múlt évben az építésügyi és régiófejlesztési minisztériumtól kért támogatást.

Az európai uniós pénzalapokból nyert 1 980 250 euróból (60 millió korona) - melyet a város által biztosított önrésszel egészítettek ki -, az elkövetkező időszakban gyakorlatilag az egész iskolát átépítik. Minden ajtót és ablakot kicserélnek, az ingatlant hőszigetelik, új tetőszerkezetet készíttetnek, az egyes épületszárnyakat falazott folyosókkal kötik össze, modernizálják a szociális helyiségeket, az étkezdét, a konyhát és a tornatermet, valamint egy központi öltözőt is kialakítanak.

Az épületet akadálymentesítik, az egyes szintek között pedig mozgáskorlátozottak által is használható liftek közlekednek majd. A felsoroltakon kívül további munkálatokat is elvégeznek, egyebek mellett új, jól felszerelt számítógépes szaktantermet bocsátanak a gyerekek rendelkezésére.

További részletek nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?