Modernizálják a kisgéresi pincék környékét

Kisgéres |

<p>A Királyhelmec tőszomszédságában lévő település régi pincesorának környékén a napokban modernizálják a meglévő villamosvezeték-halózatot, majd az elkövetkező hetekben, egy sikeres pályázatnak köszönhetően a terület a közvilágításáról is gondoskodnak.</p>

Furik Csaba polgármester lapunknak elmondta, a község és a régió egyik nevezetességének számító pincesoron a kb. 50 évvel ezelőtt kiépített légvezeték-hálózat rendkívül rossz állapotban van, az elmúlt időszakban – főleg nagyobb viharok idején – az elöregedett fák ágai többször megrongálták a vezetékeket, sőt olyan is előfordult, hogy a kidőlő fatörzsek villanyoszlopokat törtek ki. A rendszer modernizálását, többszöri kérelem után most a Kelet-szlovákiai Villamos Művek mintegy 60 ezer euró felhasználásával végzi el, a vezetékeket – az európai uniós normáknak megfelelően – a földbe helyezik el, valamint a területen az egyes pincékhez tartozó villanyórákat is felszerelnek. A polgármester tájékoztatása szerint a munkálatok befejeztével még a nyár folyamán gondoskodnak a pincék környékének a közvilágításáról is, kb. 17 ezer euró felhasználásával 15 kandellábert helyeznek el, és a világítótesteket a felújított hálózatra kapcsolják. A tervezett munkálatok elvégzéséhez egy sikeres pályázatnak köszönhetően sikerült pénzt szerezni, a kiadások 83 százalékát a vissza nem térítendő támogatásból, a fennmaradó részt pedig a község saját költségvetéséből fedezik.

Kisgéres és a magyarországi Hercegkút vezetése nemrégiben a Magyar–Szlovák Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 címmel meghirdetett projektből a helyi és a Tokaj-hegyaljai település borturizmusának fejlesztésével kapcsolatos beruházások elvégzéséhez kért és kapott összesen 1,2 millió euró támogatást. A tervezett munkálatok költségeinek 85 százalékát az európai uniós alapokból elnyert támogatásból fedezik, az állami hozzájárulás a kiadások 10 százalékára lesz elegendő, a községeknek így csak a fönnmaradó 5 százalékos önrészt kell vállalniuk. A bodrogközi településen az elnyert támogatásból szerették volna a pincesor környékét is megszépíteni, de itt ilyen fejlesztés elvégzésére nem nyílt lehetőség, ugyanis a pincék és a körülöttük található földterületek nem a falu, hanem egy úrbéres társaság tulajdonát képezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?