Mi a véleménye a kettős állampolgárság intézményéről?

Szőcs István, diszpécser, Galánta:
Nem kérném a kettős állampolgárságot. Akkor sem kértem, amikor a cseh és szlovák kettős állampolgárságot kérhettem volna. Ugyanis miután a szüleimet 1947-ben kitelepítették, mi a bátyámmal együtt Csehországban születtünk.

Szőcs István, diszpécser, Galánta:

Nem kérném a kettős állampolgárságot. Akkor sem kértem, amikor a cseh és szlovák kettős állampolgárságot kérhettem volna. Ugyanis miután a szüleimet 1947-ben kitelepítették, mi a bátyámmal együtt Csehországban születtünk. Annak ellenére, hogy 1956 óta Szlovákiában lakunk, volt egy időszak, amikor a születési hely alapján fel lehetett venni a kettős állampolgárságot, de nem éltem ezzel a lehetőséggel. Most sem kérném a magyarországi állampolgárságot. Minek? Csak azért, hogy ha néha elutazom oda, kevesebbet kelljen fizetnem a szállodáért. Emiatt nem látom értelmét. Egyébként is, most, hogy az Európai Unió tagjai lettünk, szerintem csak azoknak jelentene előnyt a kettős állampolgárság, akik az unión kívül rekedtek.

Svajko Zoltán, Tornalja:

Nem ismerem a részleteket, nem tudom, milyen jogokkal és kötelességekkel járna a kettős állampolgárság. Előnyt vagy gyakorlati hasznot biztosan találna benne, aki keresne, de számomra az érzelmi kötődés fontosabb lenne. Ehhez azonban a magyarországi emberek részéről is nagyobb megértés és fogadókészség kellene. Az egyik fiam Miskolcon tanul. Mikor az ottani hivatalokban intézkedtem, volt olyan hivatalnok, aki számára egyszerűen csak bevándorló voltam. Tartok tőle, hogy ezzel a szemlélettel nincs egyedül Magyarországon. Ez nagyon rosszul érintett. Úgyhogy ilyen tapasztalatokkal nem valószínű, hogy én igényelném a kettős állampolgárságot.

Szvetlik Tibor, egyetemista, Kassa:

Örömmel fogadtam a kettős állampolgárságról szóló népszavazás hírét, mert ez a dolog már nemcsak szimbolikus értékű, hanem a valódi demokrácia jele, és gyakorlati szempontból is előnyös lehet a fiatalok számára. Kettős állampolgárként például könnyebben kaphatnék munkát Magyarországon, ha diplomaszerzés után esetleg nem tudnék idehaza elhelyezkedni. Mivel nem érdekel a politika, nem valószínű, hogy szavazni akarnék a magyarországi választásokon, és az érzelmi szempont is másodlagos számomra. Elsősorban azt keresném, hogyan segítené személyes boldogulásomat a kettős állampolgárság.

Kovács Anikó, adminisztratív dolgozó, Nemesócsa:

Nagyon örülök, hogy népszavazást írnak ki Magyarországon a kettős állampolgárságról. Bízom benne, hogy érvényes lesz, és a többség igennel szavaz majd. Azt teljesen elfogadhatónak tartom, hogy az ott élőkkel összehasonlítva kevesebb jogot adnának a határon túliaknak, hiszen ahol adózik valaki, vagy fizeti a biztosítási díjakat, ott vegye igénybe az egyes szolgáltatásokat is. Nagy lehetőséget látok viszont a kettős állampolgárságot szerző fiatalok számára az oktatás terén, mert ugyanolyan feltételekkel jelentkezhetnének a magyarországi felsőoktatási intézményekbe, mint az ott élő fiatalok. Ezt a lehetőséget magam is azonnal igénybe venném. (gl, -sk-, juk, vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?