<p>Az R7-es gyorsforgalmi út és a pozsonyi körgyűrű megépítése nemcsak a pozsonyi régió forgalmát tehermentesítené, hanem gazdasági vonzata is van.</p>
Mentőöv lehet a nulladik körgyűrű és az R7-es
Pozsony |
A megvalósíthatósági hatástanulmányt kedden szakemberek előtt mutatták be Pozsonyban. Az út megépítése 1,3 milliárd euróba kerülne, a kormány magánszféra bevonásával PPP-projekt keretében szeretné megvalósítani a tervet. Pavol Frešo elmondta, nem csak a főváros régiójának fontos az úthálózat kiépítése, hanem a forgalom enyhítése miatt a Vág mentéig hatással lesz mindenre, mivel gazdasági növekedést is hoz. A pozsonyi körgyűrűn jelenleg állandóan nagy a forgalom, Frešo szerint a nulladik körgyűrű és az R7-es csallóközi szakasza mentheti meg a fővárost a közlekedési összeomlástól. A pozsonyi körgyűrű viszont csak akkor lesz teljes, ha az északi részét is kiépítik, amely Récsétől a Kis-Kárpátokon keresztül Erdőhátra vezet. „Dolgozunk rajta, hogy Ausztriával is össze legyen kötve az út, ami egyben azt is jelentené, hogy Szlovákia közvetlen összeköttetésbe kerülne Nyugat-Európával. Ezáltal rövidülnének is a távok” – közölte Pozsony megye elnöke. Ha sikerülne összekötni az utat Ausztriával, a teherforgalom elkerülné a főváros belső körgyűrűjét. A beruházás finanszírozására a még csak elképzelés szintjén létező Juncker-féle beruházási alapból meríthetnének. Ožvald Erzsébet, Pozsonypüspöki polgármestere, Pozsony megyei képviselő úgy véli, ha a D4-es az R7-es megépítése kedden kezdődött volna, már akkor is késő lenne. „Örülök, hogy sikeresen haladnak a dolgok, mivel a Pozsonytól délkeletre található települések már régóta csak arra várnak, mikor kezdődik az építkezés” – mondta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.