Megvakulhat egy asszony – hiába létezik gyógymód a betegségére, a biztosító nem fizeti

vakság

Habár létezik gyógymód a nő betegségére, a biztosító nem állja a gyógyítás költségeit, ezért elképzelhető, hogy hamarosan teljesen megvakul.

Stanislava első panaszai két évvel ezelőtt jelentkeztek. Mivel a szemészeten nem találtak semmit, ezért egy csomó vizsgálatot végeztek el rajta, végül megállapították, hogy egy ritka betegségben szenved, amit Leber-féle veleszületett vakságnak hívnak.

Ez az örökletes szembetegség azzal jár, hogy az illető fokozatosan elveszíti látását, viszont létezik rá gyógymód, mégpedig egy speciális génterápia, amit külföldön alkalmaznak.

Bár mindez jó hírnek hangzik, Stanislava rosszul járt, mivel a biztosítók nem fedezik az egyébként rendkívül költséges kezelést, így saját zsebből kellene kifizetnie, erre pedig önerőből képtelen.

Az egészségügyi minisztérium jogszabályváltoztatása segíthetne rajta, ám könnyen lehet, hogy mire realizálódik a dolog, már túl késő lesz számára.

(tvnoviny)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?