Megsétáltatták a nyílt napon a kutyamenhely lakóit

Megsétáltatták a nyílt napon a kutyamenhely lakóit
Nagymegyer/Sárkány |

Szombaton rendeztek első alkalommal a nyílt napot a nagymegyer-sárkányi Dog Azyl kutyamenhelyen.

Sokan eljöttek, és mindenki hozott ajándékot. Legfőképpen kutyatápokat, de hoztak játékokat és vitaminokat is a menhely lakóinak. A hatvanas években épült régi istállókat használja a Dog Azyl Polgári Társulás évek óta kutyamenhelyként. Pár éve kezdődött a menhely fokozatos felújítása, amely még most is folyamatban van, de a legfontosabb részek, a kutyák ketrecei és kifutói elkészültek.

„Az épületet sokáig béreltük, és amikor megalakult a polgári társulás, sikerült megvennünk az épületegyüttest a hozzá tartozó területtel együtt. 2330 négyzetméter a kifutó területe, nem egész 1700 négyzetméter a belső tér, amelyet most olyan szinten sikerült felújítanunk, hogy merem állítani, szlovákiai szinten az első három legjobban kialakított menhelyek közé tartozunk, bár még több évre való munka áll előttünk”

– mutatta be a menhelyet Veronika Dosoudilová, a menhely vezetője.

A felújítást kizárólag adományokból finanszírozták, adományokból meg az adók 2 százalékából működik a menhely is. Havonta 2000 euró az állatorvosi ellátás, de van, amikor ennél jóval többet kell költeni, 500–700 euró a havi rezsi. Kutyatápra nincs gondja a menhelynek, évek óta adományként kapják szervezetektől, egyénektől. Évente kb. 200 kutya kerül a menhelyre, ezek több mint 60 százalékának sikerül új otthont találni, akár Németországban is. De mindig jönnek újabbak. Ősszel a megunt szünidei kölyökkutyák, amelyeket a gyerekek a jó bizonyítványért kaptak, vagy annak reményében, hogy a nyári szünet alatt inkább az élő állattal fognak játszani, és kevesebb időt töltenek a számítógép előtt. A tanítás megkezdésével ezek a kölykök feleslegessé válnak, kidobják őket. Most is négy ilyen pár hónapos kölyökkutya van a menhelyen, amelyeken látszik, hogy törődtek, játszottak velük az elmúlt hónapokban, de most már nem kellenek.

Előfordult az is, hogy a kutyatulajdonos behozta a kutyáját, hogy fogadja be a menhely. Ám a törvény egyértelműen kimondja, hogy a kutyáért a gazdája felelős, a menhely dolgozói is ezzel próbálnak érvelni. Mindenkinek igyekeznek segíteni, akár új gazdit is keresni a kutyának, ám az emberek többségének meggyőződése, hogy a menhely kötelessége befogadni minden megunt állatot.

„Mi elsősorban a kóbor állatokért vagyunk itt, őket mentjük. Néhány községgel nagyon jó az együttműködés, például Illésházával, Léggel, Ekeccsel és persze Nagymegyerrel, de vannak községek, amelyekkel nehéz zöldágra vergődni”

– magyarázta Dosoudilová.

A menhely dolgozói pontosan tudják, kik azok, akik üzletszerűen szaporítják a kutyákat, majd a 4-5 éves kimerült nőstényeket kidobják, mert már semmi hasznot nem termelnek, de tehetetlenek, hiszen nincs törvény, amely tiltaná a természetellenes szaporítást. Ez alkalommal is a csipezés és ivartalanítás fontosságát hangsúlyozták. Gyakran előfordul, hogy csipezett kutyát találnak, de lehetetlen megtalálni a gazdáját, mert a csip száma nincs regisztrálva a központi rendszerben. Ez ugyan az állatorvos mulasztása, aki minden csipezést köteles regisztrálni, ám a kutyatulajdonosok saját érdekükben ellenőrizzék a www.crsz.sk (Centrálny register spoločenských zvierat) honlapon, hogy bejegyezték-e a kutyájukat. A menhelyről kizárólag ivartalanított kutyákat lehet örökbe fogadni, és a kölyköket is meghatározott ideig ivartalanítani kell.

Több mint 40 látogató jött el a nyílt napon, és a többség azzal búcsúzott, hogy, ezentúl gyakrabban jönnek. „Igen, ez a legfontosabb. Mert az itt élő kutyáknak mindenük megvan: orvosi ellátás, megfelelő kutyatáp, de hiányzik nekik az ember társasága. Társas lények, boldogok, ha valaki foglalkozik velük, akár csak egy simogatás erejéig. Nem is kell hosszú sétára vinni őket, elég, ha havonta 1-2 órára van egy embertársuk” – zárta Dosoudilová.

(sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?