Megpróbált kitolatni a szorult helyzetből, de a háta mögött is rendőrautó volt

rendőrség

A rendőrök Nyitrán egy Škoda Fabia típusú autót ellenőriztek, mivel információik szerint a jármű sofőrjénél és utasainál nem kevés kábítószer volt.

 

A rendőrök közölték, hogy mikor meg akarták állítani a sofőrt a járművel, akkor az tolatni kezdett, de mivel mögötte is rendőrök voltak, ezért ez nem sikerült neki.

Végül a 25 éves férfi három szárított növényi anyagot tartalmazó műanyagtasakot, üvegpipát és két injekcióstűt adott át a rendőröknek.

Kiderült, hogy amfetamin metamfetamin és benzodiazepin volt bennük.

A sofőr azt is bevallotta, hogy „három napja fogyasztott utoljára metamfetamint”.

A rendőrök végül elkobozták a jogosítványát, majd kábítószerek és bódító anyagok, mérgek vagy elővegyületek tiltott előállítása, birtoklása és az azokkal való kereskedelem bűncselekményével indítottak ellene eljárást.

(br)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?