Megpályáztatják az intézményvezetői posztokat Nyitra megyében

DMM
Nyitra |

Az elkövetkezőkben a Nyitra megyei fenntartású szociális és kulturális intézmények igazgatóit is 5 évre választják majd, hasonlóan, mint az iskolaigazgatókat.

A megyei képviselők a legutóbbi ülésükön módosították az erre vonatkozó korábbi szabályzatot. Mostanáig a szociális és kulturális intézmények vezetői gyakorlatilag leválthatatlanok voltak, kivéve, ha törvénysértést követtek volna el. Bebetonozódtak a posztjukba, egyesek 15-20 éve ülnek székükben anélkül, hogy ezalatt az idő alatt ismételten meg kellett volna mérettetniük magukat.

„Az utóbbi 1-2 évben megszaporodtak az egyes intézményvezetőkre érkező panaszok, amelyek a megyei hivatalhoz és hozzánk, képviselőkhöz is eljutottak – mondta Farkas Iván, a megyei önkormányzat MKP-klubjának frakcióvezetője. – Ezek a panaszok egyrészt az alkalmazottaktól, másrészt a szociális intézmények lakóitól, hozzátartozóitól érkeztek, tudomásunkra jutottak olyan esetek is, amikor visszaélések történtek a pénzek felhasználása során. Ezért nagyon időszerűvé vált ennek a szabályzatnak a módosítása. Hasonlót fogadtak el nemrégiben Nagyszombat megyében is.” Az új szabályzat érinti a megyei fenntartású színházakat, képtárakat, könyvtárakat, múzeumokat, regionális nevelési intézeteket, továbbá a szociális otthonokat.

A jóváhagyott határozat szerint első lépésként a jelenlegi igazgatóknak részletes jelentést kell készíteniük a 2017-2018-as évek tevékenységéről, különös tekintettel a bevételek-kiadások alakulására, a rendezvények látogatottságára, a perszonális politikára. Ezenkívül az elkövetkező 3 évre vonatkozó fejlesztési terveiket is be kell mutatniuk. „A szociális és kulturális intézmények gyakorlatilag egy mélyebb átvilágításon esnek át, amit a megyeelnök által felállított szakmai bizottság végez. Ennek eredményét összevetik a beérkezett panaszokkal is – magyarázta Farkas Iván. – A bizottság által készített jelentést tárgyalja majd a képviselő-testület, és dönt a pályázatok kiírásáról. Nem cél az összes intézményvezető leváltása, ha valahol jól mennek a dolgok, ott nem feltétlenül kell változtatni. De már nem volt megfelelő a mostani gyakorlat sem. Mindannyiunk érdeke, hogy a megye által fenntartott intézmények a kornak megfelelő, minőségi szolgáltatást nyújtsanak. Ehhez pedig szakmailag megalapozott és erkölcsi alapokon nyugvó, minőségi vezetésre van szükség.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?