A Csallóközi Táncegyüttes előadása
Megnyitotta kapuit a 41. Csallóközi Vásár
Megnyitotta kapuit a 41. Csallóközi Vásár, a régió legnagyobb kulturális és gasztronómiai eseménye. A megnyitón jelen volt többek között Balogh Csaba, Magyarország pozsonyi nagykövete, Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke és Berényi József megyei alelnök.
Hájos Zoltán polgármester ünnepi beszédében elmondta jó ötlet és befektetés volt a tavaly átadott Vásártér. Kiemelte, hogy a Csallóközi Vásár kezdetektől a közösségmegtartó és hagyományőrző szerepre épít. A vásár jó alkalom a családi, baráti találkozások számára és remek lehetőség, hogy bemutatkozzanak a környék termelői, elérhető legyen a háztáji. A kézműves termékek az idén még nagyobb hangsúlyt kapnak, mint tavaly. A borkorzón több mint száz borfajtát kínálnak.
A parkolás minden éven gondot okoz a vásárra kilátogatóknak, ezért a szervezők azt javasolják, aki tudja, használja az ingyenes kisvonatot, amely a vásár területét köti össze a lakótelepekkel. A vásári három napban a Gyurcsó István utca egyirányúsítva lesz. A lakótelepi, úgynevezett rezidens parkolás a vásár ideje alatt is érvényben marad. A kékkel kijelölt parkolóhelyekre továbbra is az adott lakótelepen lakók parkolhatnak. A szervezők azt tanácsolják, parkoljanak a nagyobb bevásárlóközpontok parkolóiban és az alternatív, ingyenes, fehérrel kijelölt parkolókban.
A gasztronómiai kínálat sokszínű, az árak a tavalyihoz képest mérsékelten emelkedtek. A bográcsgulyás 7 euróba kerül. 10 dekagramm hekk 3 euró, ugyanennyibe kerül a hurka is. A klasszikus cigánypecsenye zsemlében 10, egy adag töltött káposzta 12 euró. Van liba- és kacsamáj, 20 euróba kerül 10 dkg. Kürtőskalácsot 5 euróért árulnak. 10 dekagrammnyi kolbász és ugyanennyi csülök ára azonos, 3,70. A rántott sajtot amerikai burgonyával 7 euróért kínálják.
Ma este a Bikini, Sisa Lelkes Sklovská, Korda György - Balázs Klári és az R-GO lép színpadra. Az esti koncertek és a kulturális programok a Vásártéren lesznek. Olvasóink a holnapi nap folyamán találkozhatnak szerkesztőségünk tagjaival az Új Szó és a Vasárnap közös sátrában 12-től 18 óráig. A vásár részletes programja megtalálható a város honlapján.
https://dunaszerdahelyi.sk/41-csallokozi-vasar
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.