Megduplázódott a betegek száma Nagyszombat megyében

beteg orvos
Nagyszombat/ Galánta |

Egy hét alatt kétszer többen fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedések miatt Nagyszombat megyében, mint január közepén. Iveta Šuleková, a Galántai Regionális Közegészségügyi Hivatal epidemológusa szerint a következő hetekben tetőzhet a betegek száma.

 

Közel tízezer beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel vagy felső légúti megbetegedések miatt, 93 százalékkal többen, mint az előző héten. A páciensek több mint húsz százaléka, közel kétezer beteg influenzás. A TASR hírügynökség tájékoztatása szerint 26,5 százalékkal nőtt a felső légúti megbetegedésben szenvedők aránya. A Dunaszerdahelyi járásban van a legtöbb beteg. Leginkább az öt évnél fiatalabb gyerekek körében terjed a megbetegedés. Iveta Šuleková epidemológus lapunknak elmondta, hogy a Galántai járásban az év elejétől folyamatosan több beteg fordul orvoshoz felső légúti megbetegedés miatt, de egyelőre nem kell járványtól tartani. „A tapasztalataink azt mutatják, hogy a hónap végéig, vagyis a tavaszi szünetig tovább nő majd a betegek száma. A városokban még nem kellett iskolákat bezárni a gyerekek hiányzása miatt. Jellemzően akkor kezdődik a járvány, ha a nagy iskolákban is sokan megbetegszenek” – folytatta az epidemológus. A járásban két óvodában és öt kisebb létszámú iskolában szünetel a tanítás az influenza miatt. A Nagyszombati kerületben összesen huszonnégy iskolában, valamint óvodában nincs tanítás.

Šuleková elmondta, hogy még most sem késő oltással védekezni az influenza ellen. Az Egészségügyi Világszervezet minden évben az előző idény alapján határozza meg az influenza elleni szérum összetételét. „Ez a legmegbízhatóbb megelőzési lehetőség. De gondot okozhat, hogy a páciens csak az injekció beadása utáni második hétben lesz rezisztens. Két hétig tart, míg a szérum kifejti a megfelelő hatást, és a szervezet felkészül a vírussal való találkozásra. Ha a beteg az oltás után hét nappal megbetegszik, az nem a szérum hibája” – magyarázta az epidemológus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?