Még több olvasót várnak

Gömörfalva. A közeljövőben egy számítógépes hálózati rendszerbe kapcsolják be a helyi (az egykor egyesült Harkács és Sánkfalva mai hivatalos neve) községi könyvtárat.

Gömörfalva. A közeljövőben egy számítógépes hálózati rendszerbe kapcsolják be a helyi (az egykor egyesült Harkács és Sánkfalva mai hivatalos neve) községi könyvtárat.

Árvai Zoltán, a község polgármestere elmondta, hogy néhány hónappal ezelőtt a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumából keresték meg őket azzal, hogy az ő falujuk is bekerült abba a tervezetbe, melynek keretén belül öt szlovákiai település könyvtárát rácsatlakoztatják egy hálózati rendszerre. A maguk térségében központi helyen fekvő falvak könyvtárait egy norvég cég jóvoltából számítógépekkel szerelik fel, a könyvállomány nyilvántartását számítógépre viszik és összekötik a Szlovák Nemzeti Könyvtárral, valamint a budapesti Országos Széchényi Könyvtárral. ĺgy a térségben élő s a helyi könyvtárat látogató diákok, lakosok akár ezekből az intézményekből is hozzájuthatnak egy-egy könyvhöz. A hozzávetőleg négy és fél millió koronás beruházás azért is hasznos a gömörfalvaiak részére, mert – mint a polgármester elmondta – a létesítendő rendszeren keresztül a falu lakói is csatlakozhatnak a világhálóhoz, így egyúttal megoldódhat ez a gond is. Ebben a térségben a jelenlegi telefonhálózat ugyanis nem alkalmas internetezésre.

Árvai Zoltán szerint eddig sem volt gond a könyvtár látogatottságával, a diákok látogatják a leggyakrabban, a rendszer kiépítése után azonban valószínűleg még többen fogják majd felkeresni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?