Másodszor próbálkoztak, másodszor vesztettek Petrikán kihívói Nagykaposon

Petrikán Péter
Nagykapos |

Negyedszer is polgármesterré választották várost 2006 óta irányító Petrikán Pétert.

A helyhatósági választásokon most is függetlenként induló polgármesternek két kihívója volt, Michaľ Gyüre (KDH) és Stela Očenášová (független). Ők ketten már 2014-ben is megpróbálták legyőzni Petrikánt, de már akkor – négy másik polgármesterjelölttel együtt – alulmaradtak a küzdelemben. Očenášová akkor 464 szavazattal műsodik lett, Gyüre 387 szavazattal a negyedik helyen végzett. 2014-ben Petrikán 1307 szavazattal diadalmaskodott. Szombaton ugyan Očenášová majdnem megduplázta a rá korábban leadott szavazatok számát – most 860 voksot szerzett –, ám a sikerhez ez sem volt elég. Gyüre négy év alatt vesztett néhány szavazót, most csupán 305 polgár bizalmát sikerült elnyernie. Petrikán 2014-hez hasonlóan újra mind a tíz választókörzetben győzött, sőt a rá leadott szavazatokk száma is növekedett, 1380-ra. A választási részvétel 2014-ben Nagykaposon 40,03 százalékos volt, most kevesebben, a szavazópolgárok 34,6 százaléka adta le voksát. A korábban iskalaigazgatóként dolgozó Petrikán 2006 óta minden választáson meggyőző fölénnyel yner. 12 éve a várost 16 évig irányító Bodnár Tibort győzte le, majd négy évre rá ellenfelei egyetlen ember mögé, a Smer színeiben induló Zdeno Berky mögé sorakoztak fel. Az összefogás eredménytelen volt, ugyanis Petrikán 2010-ben annyi szavazatot szerzett, hogy az Nagykaposon bőven elég volt a győzelemhez. Négy éve a változást akarók taktikát váltottak, Petrikánnak hat kihívóval kellett szembenéznie. Közülük csupán kettőnek, Očenášovának és Gyürének nem szegte kedvét az akkori vereség, de most újra alulmaradtak.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?