Már áthidalták a szürnyegi hidat, november közepétől ismét járható lesz

Elkészült az áthidalás, már csak az engedélyeztetésre várnak
Szürnyeg (Sirník) |

A tőketerebesi járásbeli Szürnyeg település határában az Ondava folyó felett átívelő hidat életveszélyes állapota miatt Kassa megye még júniusban lezáratta a forgalom előtt. Az ideiglenes áthidalás már elkészült. A megyei önkormányzat már csak a szerkezet engedélyeztetésére vár. 

Az első autósok november közepén gördülhetnek át rajta, de a szerkezet teljes felújítása csak jövőre készül el. Mivel a megye leghosszabb hídjáról van szó, a szakértők szerint sajnos a költségek sem lesznek alacsonyak. A 24 méter hosszú és 6 méter széles áthidalás teherbírása 40 tonna, a szerkezet a felújítás során a személyautók és tehergépjárművek, az autóbuszok és az összes mentőegység járműveinek átkelését teszi majd lehetővé. Az Ondava folyó feletti áthidalásnak köszönhetően már a téli hónapokban sem kell olyan kerülő utat tenni az autósoknak, mint amilyenre eddig volt szükség. Mivel a híd átfogó felújításának tervdokumentációján még most is dolgoznak a szakemberek, a pontos technológiai megoldások alkalmazása és a felújítás végösszege csak később derülhet ki. 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?