Magyar királyok Kassa mellett

Csécs/Kassa |

<p>Magyar királyok szobrai ékesítik a Kassához közeli települést. A helyiek azokat az uralkodókat választották ki, amelyek egykor sokat tettek a térségért.</p>

Hét király szobra övezi mostantól az utat a Kassa-vidéki járásbeli Csécs (Čečejovce) 13. század végén épült kora gótikus kőtemplomához. A szobrokat szeptember 22-én, szombaton adták át ünnepélyes keretek között.

A Kassától 22 kilométerre található Csécs egyik legjellegzetesebb és egyben legrégibb épülete a korai gótikus stílusban épült kőtemplom, mely kitűnő állapotban lévő freskóiról vált leginkább ismertté. Az eredetileg római katolikus templom a 18. század elejétől tartozik a református egyház igazgatása alá. Szombattól 7 egykori magyar király szobra mutatja az utat a település nevezetessége felé. A projektet, amely összesen 17 ezer euróba került, 15 ezer euróval támogatta a Kassa Megye önkormányzata, a Terra Incognita program keretén belül. A szobrok a Szepsiben élő Lukács János, és a csécsi Palencsár Magdolna keze munkáját dicsérik. Szakmai tanácsadóként vett részt a munkában Jozef Duchoň műépítész, író, a Kelet-szlovákiai Múzeum egykori igazgatója.

A faszobrokkal a turistákat is szeretnék a településre csalogatni, ezért mindegyik alak mellett 3 nyelvű (szlovák, magyar, angol) információs táblákat helyeztek el. A sort Aba Sámuel kezdi, őt követik: I. (Szent) László, IV. Béla, I. Károly (más néven Károly Róbert), I. (Nagy) Lajos, Luxemburgi Zsigmond és I. (Hunyadi, vagy Corvin) Mátyás szobrai. „Elsősorban a térséggel való kapcsolatukat, és annak javait szolgáló tetteiket vettük figyelembe a 7 király kiválasztásánál. Az életnagyságúnál is nagyobb faszobrok 5 évszázad uralkodóit hozzák közelebb az érdeklődőkhöz”– nyilatkozta Július Pelegrin, Csécs polgármestere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?