Magániskolát nyitna a Csemadok alapszervezete

Nagykapos. Az Ung-vidék központjában működő Csemadok alapszervezet nemrégiben rendhagyó kezdeményezéssel állt elő.

A mintegy négyszáz tagot számláló tömörülés magán-alapiskolát szeretne nyitni a településen.

Mihók Gábor, a Csemadok Nagykaposi Alapszervezeténk el?nö?ke lapunknak elmondta, az áprilisban tartott vezetőségi ülésen egyhangú döntés született arról, hogy az önálló jogi személyként bejegyzett testület legyen az alapítója a város első magyar tanítási nyelvű magán oktatási intézményének. Akkreditációs kérelmüket a szlovák oktatásügyi minisztériumhoz 2008. június 30-ig kell eljuttatniuk, ám előtte a helyi önkormányzat jóváhagyását is meg kell szerezniük. Az ügy a testület legutóbbi tanácskozásán már napirendre került, döntés azonban egyelőre nem született. Mihók Gábor úgy véli, egy magán-alapiskola létrejötte elősegítené az oktatás színvonalának emelését a városban, s szerinte egy ilyen intézmény hatékonyabban tudna pályázni a rendelkezésre álló támogatási rendszerek által folyósított pénz elnyerésére is. Az iskola a tervek szerint az Erdélyi János Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Komenský utcai épületében működne, ezt – vagy ennek egy részét – a majdani fenntartó az önkormányzattól szeretné bérbe venni.Nagykaposon néhány évvel ezelőtt a református egyház alapított volna magániskolát, akkor információink szerint mintegy háromszáz szülő jelezte azt a szándékát, hogy szívesen járatná gyerekét egy ilyen oktatási intézménybe. A kezdeményezés azonban akkor kudarcot vallott. Az első nagykaposi magyar magániskola a tervek szerint a 2008/2009-es tanévtől fogadná a diákokat, az elképzelések szerint az intézmény teljes szervezettségű lenne.

Az Ung-vidéken jelenleg egyetlen magántulajdonban lévő magyar alapiskola működik, a vajáni egyházi alapiskola 2001 szeptemberében nyitotta meg kapuit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?