Ma folytatódik a pentagoni perverz pere

Pozsony |

<p>Ma folytatódik a Pozsonyi II. Járásbíróságon a pentagoni perverz pere. Milan I. a vád szerint a fővárosi drogkereskedelem egyik központjának tartott Pentagonban három héten át fogva tartott, kínzott és megerőszakolt egy 17 éves lányt, sőt, megpróbálta felakasztani.</p>

Ma tanúk meghallgatásával folytatódott a per. Az egyik tanú szerint, akit vizsgálati fogságból vezettek elő, a lány pervitinfüggő volt. Másik három tanúnak is meg kellett volna jelennie a bíróságon, de nem jöttek el. Ellenük a bíró elfogatóparancsot adott ki. A tárgyalás júniusi szakaszában fogják meghallgatni őket.

A per legutóbbi tárgyalására április 7-én került sor. ekkor két tanút hallgattak ki.
A vád szerint Milan I. egy buszmegállóból rabolta el a volt politikus lányát. Vereknyei lakásában kábítószert adott neki, megerőszakolta, megkínozta. Az ügyész 15 év börtönbüntetést kért a nemi erőszakkal, szemérem elleni erőszakkal és személyes szabadság korlátozásával vádolt férfira.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?