Lesz elég teszt – ígérik a Dunaszerdahelyi járásban

teszt
Dunaszerdahely/ Somorja/ Szap |

Még ma sem volt teljesen egyértelmű, hogy milyen formában bonyolítják le a hétvégi tesztelést az önkormányzatok. Lesz elég teszt a járásban, mégis több helyen hangsúlyozzák, csak az menjen sorakozni, akinek feltétlenül szüksége van rá.

Körülbelül 80 ezer tesztet készítettek be az önkormányzatok számára a Dunaszerdahelyi Járási Hivatalban. Az idei első országos tesztelés során 67 511 mintavételt végeztek el a Dunaszerdahelyi járásban a belügyminisztérium oldalán található táblázat szerint. Michal Deraj hivatalvezető ennek ellenére hangsúlyozta, hogy inkább csak az menjen tesztelni a hétvégén, aki nem tud otthonról dolgozni, vagy iskolába készül.

„Fontos, hogy felelősségteljesek maradjunk, és ne gyülekezzünk feleslegesen a tesztállomásokon” - nyilatkozta Michal Deraj.

Péntek reggel azonban még úgy tűnt, hogy hiánycikk lesz az antigénteszt az újabb fordulóban.

Dunaszerdahelyen csütörtökön közölték, hogy csak az iskolásoktól és pedagógusoktól vesznek mintát, nincs elegendő antigénteszt a megszokott, tömeges mintavétel megszervezésére.Később mégis sikerült beszerezni a teszteket, így vasárnap sor kerülhet a nyilvánosság tesztelésére. Most is elektronikusan lehet időpontot foglalni. Szombaton az óvodák, és iskolák alkalmazottaitól, valamint az érintett szülőktől vesznek mintát, hétfőn ugyanis megnyitnak az óvodák és az alapiskolák a városban. Nagymegyeren egyelőre nem térnek vissza az alsótagozatos tanulók a Bartók Béla Alapiskolába, és a megyei fenntartású középiskolák sem nyitnak ki a járásban. Nagymegyeren szombaton tesztelnek, délután fél ötig négy helyen várják a lakosokat.

Somorján most is azt tervezték, hogy hat mintavételi pontot nyitnak meg, végül azonban csak öt helyen tesztlenek a hétvégén, az egyik helyen regisztráció nélkül várják a lakosokat. Orosz Csaba polgármester azt mondta, hogy a tervek szerint hétfőn mehetnek iskolában az elsős és másodikos diákok. A maradék két évfolyam számára a teszteredménytől függ a nyitás.

A falvak folyamatosan tájékoztatják a lakosokat arról, hogy hol mikor tartják meg az újabb kört. Szapon péntek reggel még azt írta az önkormányzat, hogy veszélyben van a tesztelés, délelőtt azonban rendeződött a helyzet.

„Kaptunk elegendő tesztet, így elindíthattuk a regisztrációt a lakosoknak” - mondta Miklós Ferenc a határ menti kisközség polgármestere.

Szapon csak szombaton tesztelnek. Pozsonyeperjesen ma kezdődött, és holnap zárul a kétnapos tesztelés. Ribánszky Jarmila polgármester azt mondta, a helyiek számára elég tesztet kaptak. Kisudvarnokban pénteken, szombaton és vasárnap is tesztelnek, Marczell Zoltán polgármester szerint azért fontos, hogy minél többen elmenjenek, mert most az az egyedüli fegyverük a vírus ellen.

A legutóbbi körben a Dunaszerdahelyi járásban volt a legmagasabb a fertőzöttek aránya, és a PCR-tesztek eredménye is azt igazolja, hogy rossz a járványügyi helyzet. A Regionális Közegészségügyi Hivatal korábban negatívan értékelte a járványügyi intézkedések betartását, több polgármester is kérte a helyieket, hogy a pozitív személyek tartsák be a karantént.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?