Lesz ügyelet Galántán

Galánta |

<p>Nem szűnik meg a Szent Lukács Kórházban az ügyelet csütörtöktől. Tegnap kompromisszumra jutott a Magánorvosok Társulása a Nagyszombat megyei főorvossal.</p>

A főorvos szerint a társulás lavinát indított, amely veszélybe sodorta az ügyeletek fenntartását.

Múlt héten csütörtökön Császár Erzsébet galántai általános orvos, városi képviselő tájékoztatta a galántai képviselő-testületet az ügyelet megszűnésének veszélyéről. Tegnap a Nagyszombat megyei önkormányzatban tárgyaltak a felek és kompromisszumos megoldás született, amelynek köszönhetően továbbra is működhet az ügyelet. „Mi továbbra is azon a véleményen vagyunk, hogy azok a bérek, amelyeket jelenleg az orvosok kapnak a szolgálatért, nevetségesen alacsonyak. Nem szeretnénk a szabadságolás időszakában feszültséget kelteni, és azt hogy a Galántai járásban orvosi ügyelet nélkül maradjanak a lakosok, ezért azt a kompromisszumos megoldást javasoltam, hogy szeptember végéig úgynevezett tűzszünetet tartunk az orvosi béreket illetően, de azt már nem a mi tisztünk megoldani, hogy ki fogja a járásban a szolgálatot biztosítani” – tájékoztatott az ülés után Pásztor László, a Magánorvosok Társulásának elnöke. Hozzátette, hogy a minisztérium 6,7 eurós órabért javasol, hétvégére pedig 8,7 eurót. Jelenleg a szolgálatot teljesítő orvosok bére a Galántai járásban 2 euró körül mozog.

A megyei főorvos feladata az ügyeletek szétosztása, és az ügyeletet biztosító szolgáltató engedélyeztetése. Viszont mindenütt szükség van egy szubjektumra, amely intézményileg is biztosítja az ügyeletet. Ez a vállalat van kapcsolatban a biztosítókkal, a szolgáló orvosok pedig a szolgáltatónak számlázzák ki az ügyeleteket. A régi szolgáltató, a Demianos vállalat már áprilisban tudatta, hogy június végével befejezi a tevékenységét. „Mi többször próbáltunk tárgyalni az orvosok nevében a Demianossal, de nem reagált, így az orvosok felmondták vele a szerződést” – tájékoztatott Pásztor. „Mi hajlandóak vagyunk szolgálni, csak legyen egy szerv, amely biztosítja az intézményes hátteret és valójában alkalmaz bennünket, és szeretnénk, ha ezek a szolgálatok tisztességen ki lennének fizetve” – vélekedik Császár Erzsébet. Csiba Éva, tallósi körzeti orvos, a Demianos vállalat tulajdonosa tegnap csupán annyit fűzött a történtekhez, hogy mivel nem szeretné, ha a betegek ellátás nélkül maradnának, ezért tovább vállalta a szolgáltató szerepét, ez tűnt a leggyorsabb megoldásnak.

Naďová Katarína, megyei főorvos tegnap délután úgy tájékoztatott, hogy a Demianos vállalat kedd reggel nyújtja be a megye címére az engedély megszerzése céljából a kérvényt. Pallya Gábor, a galántai kórház felügyelő tanácsának elnöke, aki szintén részt vett a tegnapi ülésen, tájékoztatott, hogy a kórház nem tudja vállalni a szolgáltató szerepét. Galántán az ügyelet délután fél négytől reggel hétig működik. juhos

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?