<p>Dunaszerdahely. Ismét felszálló ágba került a benzinturizmus, amely ez alkalommal Pozsony térségéből, illetve Nyugat-Szlovákia más régióiból Ausztria határ menti települései felé irányul.</p>
Lendületet vett a benzinturizmus
ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS
Ennek oka, hogy a szlovák fővárostól alig 16 kilométerre lévő Hainburg an der Donau töltőállomásán a benzin litere akár húsz centtel is olcsóbb lehet, mint a határ innenső oldalán. Egy teli tankon így akár tíz eurónál is többet lehet spórolni, aminek köszönhetően az osztrák–szlovák határhoz közel fekvő töltőállomásokon egymást érik a szlovák rendszámú kocsik. Bár Tomáš Nečas, a natankuj.sk portál szakértője az egyik vezető hazai napilapnak úgy nyilatkozott, hogy a benzinturizmus a jelenlegi árak mellett csak körülbelül 15 kilométeres „hatósugárban” kifizetődő, az osztrák benzinkutakon nem csak nyugat-, hanem közép-szlovákiai rendszámú gépkocsik is megfordulnak.
Jóllehet Szlovákiában az elmúlt három hétben háromszor csökkent az üzemanyagok ára – a benziné átlagosan 5, míg a gázolajé 3 centtel –, Ausztriához és Magyarországhoz viszonyítva még mindig Szlovákiában tankolunk legdrágábban. Míg idehaza egy 50 literes üzemanyagtartályt 79 euróért töltünk meg benzinnel, Magyarországon ezt 77, Ausztriában 69 euróért megtehetjük. A gázolaj viszont Magyarországon a legdrágább, míg Ausztriában a benzinnel azonos árban kapható. A natankuj.sk értesülései szerint az üzemanyagok árának csökkenését a világpiaci ár esése eredményezi; a forgalmazók közötti versenynek köszönhetően Szlovákia több térségében a benzin ára már 1,50 euró alatt van. (la, natankuj.sk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.