Lencsevégre kapták a párkányi zenélő ház tulajdonosát

Párkány |

<p>Meglátogatta a dunaszerdahelyi Karcsai úti szükséglakásokban élő romákat a párkányi zenélő ház tulajdonosa. Látogatásának célja az volt, hogy újabb lakókat toborozzon párkányi házába.</p>

A szerdahelyi romák azonban felismerték, és valaki a helyszínre hívta Ravasz Józsefet, a Romológiai Kutatóintézet vezetőjét. A rendőrök is épp akkor értek oda, akiket azért hívott ki az asszony, mert betörték a furgonja szélvédőjét. A kassai romákat csőbe húztaÁprilis végén egy kassai roma családot költöztetett az udvarába a zenélő ház tulajdonosa. A két felnőtt és négy kisgyerek egy fabódéban lakik, a házba nem mehetnek be. Borovič József (MKP) képviselő aggodalmainak adott hangot a képviselő-testület májusi ülésén a Luník IX lakótelepről Párkányba költözött romák miatt. A Romológiai Kutatóintézet vezetője ezért három héttel ezelőtt felkereste a város polgármesterét és az ügy többi érintettjét. „Felajánlottam, hogy szükség esetén közvetítek az ügyben” – mondta Ravasz József. A romológus beszélt a Kassáról ideköltözött családdal is, akik, abban bízva, hogy a zenélő ház tulajdonosa betartja ígéretét, és hamarosan a házba költözteti őket, nem panaszkodtak a házból áradó zene miatt sem. Ravasz József hosszas telefonbeszélgetést folytatott a ház tulajdonosával. „Szóban megállapodtunk, hogy eladja nekünk a házat. A ház tulajdonosa azonban egyik napról a másikra olyan teljesíthetetlen feltételt szabott, ami nyilvánvalóvá tette, hogy szándéka nem volt komoly, és csak a bolondját járatta velünk” – mondta Ravasz. Kerül minden személyes találkozástA zenélő ház tulajdonosa tizennégy éve tartja sakkban a környéken élőket. A zenei terror ellen a párkányiak négy éve demonstrációval tiltakoztak és több büntetőjogi eljárás is indult, de egyik sem vezetett eredményre. A házra erősített hangfalakból az év minden napján reggel hattól este tízig árad a sípolással és recsegéssel kísért komolyzene. A Kossuth utca eközben a katasztrófaturisták kedvelt célpontja lett. Egy főiskolásokból álló csapat négy éve a jelenségről dokumentumfilmet készített. Több hétig sátoroztak a ház előtt abban a reményben, hogy sikerül lencsevégre kapniuk a tulajdonosát, de nem jártak sikerrel. A zenélő ház tulajdonosa kerüli a személyes találkozásokat és a nyilvánosságot. Nézeteit és véleményét terjedelmes internetes naplójában és közösségi oldalán fejti ki. Gyalázkodó, szubjektív bejegyzéseihez gyakran fotókat is csatol, arra azonban gondosan ügyel, hogy az arca rejtve maradjon. A dunaszerdahelyi Karcsai úton élők azonban rájöttek, kivel van dolguk, és fotót is készítettek róla. A nőt, aki tizennégy éve módszeresen az őrületbe kergeti a Kossuth utca lakóit, aki miatt a környéken lévő lakások eladhatatlanok, a rendőri intézkedés során fényképezték le. Azt, hogy az autója szélvédőjét ki törte be, a rendőrségnek nem sikerült kiderítenie.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?