Legkésőbb két éven belül valóra válnak a tervek

Udvard. Két helyről kapott hathatós támogatást a település önkormányzata a csatornahálózat kiépítésére, az Európai Unió strukturális alapjából 45 milliót, a környezetvédelmi minisztérium enviromentális alapjából 2,5 millió koronát.

Udvard. Két helyről kapott hathatós támogatást a település önkormányzata a csatornahálózat kiépítésére, az Európai Unió strukturális alapjából 45 milliót, a környezetvédelmi minisztérium enviromentális alapjából 2,5 millió koronát.

„EU-s igénylésünket a Nyugat-szlovákiai Vízművek társaságán keresztül nyújtottuk be, a 2,5 millió korona támogatásból csupán 326 méter csatorna kiépítését tudtuk volna megoldani. Az MKP politikusainak közbenjárásával hamarosan megkezdhetjük a munkálatokat” – tájékoztatott Kálazi József, Udvard polgármestere. A falu önkormányzata, a vízművek és az Ekostaving Nitra kivitelező társasággal megkötendő hármas szerződés eredményeképpen legkésőbb két éven belül az udvardiak csatlakozhatnak a falu csatornarendszerére. Udvardon bíznak a többi pályázat sikerességében is. „A Szociális Szolgáltatások Házát szeretnék létrehozni az egykori bölcsőde épületében. Gondozói szolgáltatásokat és hospice szolgáltatásokat nyújtanánk 75–100 személy részére. Az udvardi és a régióbeli lakosok elhelyezése mellett mintegy húsz-huszonöt munkahelyet teremtenénk” – avatott be terveikbe Kálazi. Az átépítéssel kapcsolatos tervek kidolgozására 2,2 millió korona támogatást remélnek az építésügyi tárca Phare-alapjából. Az átépítési munkálatokra az önkormányzat mellett létrehozott Žitava Nonprofit Polgári Társulás különféle pályázatok útján szeretné megszerezni a támogatást, mintegy 22 millió koronát. A település már benyújtotta európai uniós pályázatát az utak és járdák felújítására, 31 millió koronás beruházásról lenne szó, ezenkívül a szlovák és a magyar alapiskola épületének felújítására remélnek támogatást. „Udvardon pályázatírók és vállalkozók számára szerveztek tanfolyamot, Kürtön menedzserképzés folyik, angol nyelvoktatással és számítógép-kezelői képzéssel. A társulás egyik legújabb beadványa az Udvard és térsége régión belüli internethálózat kiépítésére irányul” – ismertette az elképzeléseket Kálazi József.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?