Lefolytatták az új eljárást

Királyhelmec |

<p>Az elkövetkező hetekben biztos nem kezdődik meg a szlovák alapiskolának otthont adó ingatlan felújítása, a település vezetése ugyanis egyelőre arról sem kapott hivatalos tájékoztatást, hogy mely vállalat lesz a beruházás – megismételt közbeszerzési eljárás során kiválasztott – kivitelezője.</p>

Balog József, Királyhelmec polgármestere lapunknak elmondta, az új eljárás lefolytatására azért volt szükség, mert a Közbeszerzési Hivatal (ÚVO) a beruházás kivitelezőjének korábbi kiválasztásakor különböző szabálytalanságokat állapított meg. A polgármester szerint a település vezetése nem hibázott – hisz az eljárást nem saját hatáskörben végezte, annak lefolytatását egy pozsonyi cégre bízta –, a kialakult helyzetet mégis nekik kell megoldaniuk. Királyhelmec az oktatási intézmény modernizálásához az építésügyi és régiófejlesztési minisztériumtól még az elmúlt évben kapott 1,2 millió euró támogatást. A rendelkezésre álló pénzből így kicserélhetnék az ajtókat és az ablakokat, újjáépíthetnék az ingatlan tetőzetét, az épületet hőszigetelhetnék, sőt még új berendezési tárgyak vásárlására is lenne mód. A településnek a mostani sikeres pályázat kapcsán csupán a tervezett beruházás költségeinek öt százalékát kellene vállalnia, az elnyert 1,2 millió eurót ugyanis vissza nem térítendő támogatásként kapta.

Balog József polgármester tájékoztatása szerint, a jelenlegi helyzetben nem egyszerű megbecsülni, hogy pontosan mikor kezdődhet el és mennyi időn belül fejeződhet be az iskola épületének felújítása. A megismételt közbeszerzési eljárás ugyan már lezárult, de arról, hogy mely vállalat lesz a beruházás kivitelezője, a település vezetése egyelőre nem kapott hivatalos értesítést. Mivel az eljárás lezárulta után a fejlesztéssel kapcsolatos további hivatalos iratok aláírására, a meglévő szerződés kiegészítésére és módosítására, valamint egyéb, viszonylag időigényes formalitások rendezésére is sort kell keríteni, az építési munkálatok megkezdése – a polgármester becslése szerint – leghamarabb a jövő év folyamán lesz időszerű.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?