Régió

Látogatóban a kisudvarnoki iskolában

Kisudvarnok | Idén is, mint több éve, eljöttek az óvodások körülnézni a kis-udvarnoki iskolába, hogy szeptemberben bennfentesként, ismerős terepen kezdjék a tanévet.
Somogyi Katalin

2020. január 4. 15:00

Kisudvarnok
- Somogyi Katalin felvétele

Hagyománnyá vált, hogy a környező óvodákba járó gyerekek ellátogatnak a kisudvarnoki alapiskolába, hogy megismerkedjenek a tantermekkel, jövendő iskolatársaikkal és nem utolsósorban a tannítóikkal. Tavaly decemberben, az utolsó tanítási héten a dunatőkési, a kisudvarnoki és a nagyudvarnoki óvodások ellátogattak a kisudvarnoki alapiskolába.

„Ezek a látogatások az év folyamán többször is megismétlődnek. Van, amikor az óvodások a szülőkkel együtt érkeznek, vagy mint ez alkalommal is, az óvónőkkel. A program változó, van mesehallgatás vagy interaktív játékok. Most kézműves-foglalkozással készültünk. A gyakori látogatások lényege, hogy megbarátkozzanak a környezettel, hogy amikor belépnek, otthonosan és biztonságban érezzék magukat az iskolában”– magyarázza a látogatások és közös programok lényegét Bukta Varga Tünde igazgató. 

Nem csökken a létszám 

Az iskolában már évek óta nem csökkent a diákok létszáma 60 alá, ami kisiskola lévén igazi siker, és amire nemcsak az igazgatónő, hanem az önkormányzat is méltán büszke.

„Igyekszünk mindenben segíteni az iskolát. Pár évvel ezelőtt több pályázaton vettünk részt sikeresen, ennek köszönhetően kívül-belül felújítottuk az épületet, napkollektorokat szereltünk fel. Nemcsak az iskolát, hanem az óvodát is nagy mértékben segítették és folyamatosan segítik a helyi ipari parkban székelő vállalatok adójuk két százalékának felajánlásával, most már rendszeresen”

– magyarázza Marczell Zoltán polgármester. 

Kisudvarnok

Híres-neves község

Kisudvarnokról a legtöbb embernek óhatatlanul két dolog jut eszébe. Az egyik, hogy 2013-ban az Év faluja lett Szlovákiában, maga mögé utasítva olyan festői és jellegzetes településeket, mint például a Besztercebányai járásban fekvő, második helyezett Úrvölgyet (Špania Dolina), a másik, hogy 2014-ben egyetlen szlovákiai faluként bejutott abba a hetes elit csoportba, amelyből Európa faluját választották ki. Kisudvarnokot és a helyi iskolát látogatta meg Zuzana Čaputová államfő a közelmúltban, amikor a Dunaszerdahelyi járással ismerkedett.

„Végigment mind a négy osztályon, közvetlen és barátságos volt. Kérdeztem, van-e ideje betekinteni a napközisekhez is, és ugyan a protokollt felügyelők már siettették, hiszen késtek a tervezett programmal, azt válaszolta, hogy erre mindig van ideje, és örömmel áll meg a napköziben”

– emlékezik vissza az igazgatónő.

Iskolabuszt üzemeltet

Dunaszerdahely közvetlen közelségében, alig két kilométeres távolságban nem egyszerű fenntartani egy kisiskolát. A családias érzést a szülők természetesen nagyra értékelik, fontosnak tartják, hogy minden tanár minden gyereket név szerint ismer, tudja, honnan érkezett, de ha egyszer az idősebb testvér már a városba jár iskolába, akkor a kis testvért is egyszerűbb ugyanabba az iskolába vinni. Ezért is döntött úgy az önkormányzat, hogy iskolabuszt működtet. 

Amit más községek terveznek és különböző kifogások miatt nem teljesítenek, Kisudvarnok már évek óta üzemeltet. Egy, a község által vásárolt, fenntartott autóbusz minden reggel és délután háromszor körbejárja azokat a településeket, ahonnan diákok érkeznek az iskolába: Búslakot, Dunatőkést, Pozsonyeperjest, Nagyudvarnokot, Dunaszerdahelyt, mert a városból is járnak diákok a falusi kisiskolába, hiszen az iskola felszereltsége minden szempontból felér egy városi iskoláéval, de szerethetőségben és emberközelségben túl is szárnyalja. 

Kisudvarnok

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
magyarkártya

Programmustra: a pártok többségét hidegen hagyja a magyar kisebbség

kuciak komárom

Komáromban is megemlékezést tartottak a Kuciak-gyilkosság második évfordulóján

*

Miért kérnek a hotelek a vendégektől letétet? 

Bugár Béla
Frissítve

Bugár: a választások után először Menyhártot fogom hívni

Kassa

A turizmus fejlesztését támogatja a megye

A két miniszter szerint Szlovákia és Magyarország gázellátása stabil állapotban van (A szerző képarchívuma)

Szlovákia gázellátása stabil, de az árak nem csökkenek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.