Lackovič: Ne tegyük tönkre a Csallóközt

Vörösmajor
Vörösmajor |

Nyíltan beszélni kell a Csallóközben uralkodó állapotokról, a rohamtempóban épülő új lakások visszafordíthatatlanul megváltoztatják a régió egykori arculatát – állítja Marek Lackovič polgármester.

A közelmúltban betörték Vörösmajor polgármesterének szolgálati autóján az ablakot, eltulajdonítottak néhány személyes iratot és tárgyat. Nem ez az első eset, hogy megpróbálják megfélemlíteni, illetve fenyegetik a legutóbbi önkormányzati választáson mandátumot szerzett Marek Lackovič polgármestert. Viszont ez az első eset, amikor tettlegességre is sor került. „A múltban nemegyszer előfordult, hogy utánam kiabáltak, lehurrogtak a mellettem gyorsan elhaladó autókból mindenféle fenyegetésekkel. Másfél éven belül esedékes az újabb önkormányzati választás és úgy gondolom, néhány személyt, illetve nagy beruházót érzékenyen érintettek azok a döntések, amelyeket az átlátható befektetések érdekében foganatosított intézkedéseink vontak maguk után. Úgy látszik, a fenyegetések új szakaszába léptünk. Az autóból eltulajdonított iratok közül egyébként egy sem volt fontos vagy titkos. Külön köszönöm a somorjai rendőrkapitányságnak, hogy az általuk foganatosított intézkedéseknek hála biztonságban érzem magam és a családomat is” – magyarázta a polgármester.


Patthelyzet
A faluban egyre több a bevándorló új lakos. A kétezres évek elején mindössze 300 lélekszámú falunak ma 5 ezer lakosa van. Egész Szlovákiából, a keleti országrészből, Árvából, de a legtöbben mégiscsak Pozsonyból jönnek. Nem csoda, hiszen egy átlagos háromszobás pozsonyi panellakás árán itt családi házat lehet kapni hozzá tartozó és főleg élhető telekkel. A fővárosból érkezők legtöbbje a csendet és a nyugalmat keresi Vörösmajorban. A Pozsonyhoz közeli kisközség vonz-erejéhez nagyban hozzájárul a vasúti összeköttetés, és nem utolsósorban az egy évvel ezelőtt megnyitott R7-es gyorsforgalmi út. Utóbbi a hidaskürti elkerülő úttal együtt jelentősen leegyszerűsítette a fővárosba való eljutást. Arról nem is beszélve, hogy a pandémia alatt megváltoztak a körülmények, az emberek többsége otthonról dolgozott, és mivel teljesen más érzés egy kertes házban, mint egy városi panellakás bezártságában létezni, sokan tudatosították a vidéki élet előnyeit. Megnőtt az érdeklődés az építkezési területek iránt, ezt pedig a befektetők igyekeznek kihasználni. Az ő orrukra koppintott az önkormányzat azzal a döntéssel, mely azonnali hatállyal leállította a lakóházak építésének engedélyeztetését a falu kataszterében. Tette mindezt a Nyugat-szlovákiai Vízművekkel közös megegyezésben, mivel a falu meglévő csatornarendszere a maximális hatásfokon működik. A tisztítóberendezések nem bírnák el az újabb lakások bekötését, a nagyobb terhelést. A beruházók patthelyzetbe kerültek, mert hiába van a tulajdonukban az építkezési terület, a szükséges engedélyek nélkül nem építkezhetnek. Az építkezési stoppal a lakosság létszámának masszív emelkedését is lassítani szeretné az önkormányzat, hogy a falu továbbra is élhető település maradjon.


Csallóköz csak egy van
„Csallóköz, lassan de biztosan, kezdi elveszíteni eredeti mivoltját. Nyitra környékéről származom, nem vagyok csallóközi, magyarul is csak nehézkesen beszélek, de látom és tapasztalom, hogy ez már nem az igazi Csallóköz. Ezúton is szeretnék csallóközi polgármester kollégáimra apellálni, hogy beszéljünk hangosan erről a masszív építkezési dömpingről. Nem ismerek olyan polgármestert, akit ne próbálna befolyásolni az építkezési lobbi. Mindenkinek van ilyen jellegű tapasztalata. A lényeg, ne intsük le a témát, hanem hívjuk fel egymás és a közvélemény figyelmét a törvénytelenségekre, az igazságtalanságra, az erőszakos lobbizásra. Ne tegyük tönkre a Csallóközt, mert nincs tartalék, másikat már nem kapunk helyette” – zárta Lackovič.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?