Közbeszerzési törvényt sértettek Ógyallán

ógyalla
Ógyalla |

Több törvénysértésre is rámutat az a főellenőri jelentés, amely az ógyallai Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda tetőbeépítése kivitelezőjének kiválasztására vonatkozó közbeszerzést vizsgálta. Az ellenőrzés lefolytatását, még városi képviselőként, az időközben polgármesterré választott Peter Závodský indítványozta, és a legutóbbi testületi ülésen terjesztette azt az önkormányzat elé Cserge Kálmán főellenőr.

Az iskola, illetve a fenntartó város a magyar állam által meghirdetett óvodabővítési program keretében, a Betlhen Gábor Alap közvetítésével első körben 60 millió forintot (190 ezer euró) kapott. Ebből az összegből a szükséges bontási munkákat és egy új, sátortetős épületszint ráépítését végezték el. Az egész projekt értéke mintegy 140 millió forint (450 ezer euró), a második fázis a belső terek, termek kialakítását foglalja magában; erre egyelőre még nincs meg az anyagi forrás.

Kettéosztott kiírás

A főellenőri jelentés szerint a város több pontban megsértette a közbeszerzési törvényt. Elsősorban is két önálló részre, bontási, valamint építési munkákra osztották fel a kiírást, így az értékhatár változásával más besorolást kapott a közbeszerzés, és az ún. „alacsony értékű” megbízatásra vonatkozó előírások szerint lehetett eljárni. A megbízás ilyetén szétválasztása viszont ellentétes a közbeszerzési törvény idevágó rendelkezdéseivel. A város a közbeszerzés lefolytatását arra a külső szakértő cégre bízta, amellyel korábban 3 évre szóló keretszerződése volt. Ez a szerződés viszont az új megbízatás idején néhány nappal már lejárt. A közbeszerzést végző Ledas Kft. három potenciális érdeklődőt szólított meg, akik megkapták az összes szükséges dokumentációt, a város honlapján elektronikus formában megjelent kiírás mellékleteit viszont nem lehetett megnyitni; ezzel a további potenciális érdeklődők versenyhátrányba kerültek. A főellenőri jelentés kitér arra is, hogy az egyik jelentkező, a Jai Group Kft. panasszal élt amiatt, mert ajánlatukat a közbeszerzést végző társaság nem vette figyelembe, pedig ők elektronikus formában időben (46 perccel a határidő lejárta előtt!) elküldték azt. Ezért elmaradt hasznuk megtérítését kérik a várostól.

A gazdaságosság elve nem csorbult

Cserge Kálmán a testületi ülésen arra is rámutatott, hogy bár valóban történtek szabálysértések a közbeszerzés során, azt nem lehet elvitatni, hogy a rendelkezésre állt összeg gazdaságosan lett felhasználva. A kivitelező, azaz a legjobb árajánlatot adott pályázó, a pénzből a lehető legtöbb munkát elvégezte, és a város részéről sem lehet szándékosságot feltételezni az elkövetett hibákért.

A képviselők – akik közül többen ezt a témát a választási kampány során is felhasználták az előző városvezetés ellen – a személyi felelősségre vonás kérdését firtatták. Peter Závodský polgármester jogásszal történt konzultációra hivatkozva leszögezte, nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy a hivatalon belül ki a közvetlen felelős a történtekért. Végső soron azonban mindenért a város statutáris képviselőjét – azaz a mindenkori polgármestert – terheli a felelősség.

Basternák Ildikó, a város korábbi polgármestere megjegyezte: a város egy profi céget bízott meg a közbeszerzéssel, akik munkájával korábban elégedettek voltak. „Azt is tudatosítani kell, hogy a projekt által előírtakból és a meglévő pénzkeretből kiindulva örülhetünk, hogy akadt, aki vállalta a kivitelezést, és állítom, saját hasznának rovására, jó minőségben elvégezte munkát. Ha nem vágunk bele, elveszhetett volna a pályázati támogatás” – tette hozzá.

Panasszal élt az egyik pályázó

Mindeközben az egyik sikertelen pályázó, a Jai Group Kft. panasszal élt, mert ajánlatát nem vette figyelembe a közbeszerző. Egyben peren kívüli megegyezést ajánlott a városnak, mint a közbeszerzés kiírójának, amelyben a kiírási összeg 15 százalékának megfelelő értékű (20 400 ezer euró) kártérítést követel elmaradt haszna fejében. A főellenőri jelentés szerint a panaszt kivizsgálták, és jogosnak találták. Ezzel szemben a Ledas Kft. álláspontja szerint az ajánlatot azért nem vették figyelembe, mert az nem megfelelő, határidőn túl érkezett, és közvetlenül a „levélszemét – spam” postában kötött ki. Štefan Mikula, a Ledas Kft. ügyvezetője lapunk kérdésére válaszolva elmondta, a közbeszerzést a várostól kapott megrendelés alapján a közbeszerzésekről szóló törvénnyel összhangban folytatták el. Bár erre a törvény nem kötelezte őket, Ógyalla város honlapján is közzétették a felhívást. Rámutatott: a Jai Group Kft. két hónappal a közbeszerzés lefolytatása után, csupán 2018 októberében emelt panaszt, amikor gyakorlatilag már el is végezték a munkálatokat, pedig a nyertessel kötött szerződés már 2018. augusztus 8-án felkerült a város honlapjára, tehát ott bárki megtekinthette.

A peren kívüli megegyezés lehetőségét a városvezetés elvetette, amint a testületi ülésen elhangzott, megkérdőjelezhető a kért összeg nagysága, és egyébként is, a közbeszerzést a Ledas Kft. folytatta le.

Félkész állapot

A közbeszerzés körüli visszásságok és a kialakult helyzetet meglovagoló politikai csatározások miatt könnyen előfordulhat, hogy huzamosabb ideig félkész állapotban marad a megkezdett beruházás. „Már annak is nagyon örülünk, hogy a magyar államnak köszönhetően elkészült a sátortető, mivel az előző években folyamatosak voltak a beázások – mondta Deme László, a Feszty Árpád Alapiskola és Óvoda igazgatója. – A valódi cél, az óvodabővítés, új termek kialakítása azonban még várat magára, pedig nagy szükségünk lenne rá. Ha azt akarjuk, hogy még évek múlva is legyen magyar nyelvű oktatás a városban, akkor megfelelő körülményeket kell teremtenünk az óvodában és az iskolában egyaránt. Azzal is szülők kedvében szeretnénk járni, hogy már kétéves kortól felvesszük az óvodába a kicsiket. Egy közösségi tér kialakítása szintén szerepel a tervekben és bővíteni szeretnénk a Feszty-emlékszobánkat is.” Az igazgató csak abban bízhat, hogy egy következő pályázati körben újból sikerül magyarországi támogatásokat lehívniuk. A város beruházási tervei között ugyanis egyelőre nem szerepel a magyar alapiskola tetőterének beépítése.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?