Komárom: A tanulók karácsony előtt már nem térnek vissza az iskolákba

komárom klapka-tér somogyi
Komárom |

A komáromi alapiskolák felső tagozatos tanulói a karácsonyi ünnepek előtt már nem ülnek vissza az iskolapadokba. Erről a városi képviselők és az iskolaigazgatók találkozóján született megállapodás.

A diákok számára tehát folytatódik az online oktatás. „Az önkormányzat szükség esetén kész lenne biztosítani a tesztelés minden feltételét. Ugyanakkor az iskolaigazgatók sem tartották hatékony megoldásnak, hogy a tanulók néhány nappal az ünnepek előtt térjenek vissza az iskolákba. Feltételezzük, hogy a tantermi tanítás az ünnepek után, január 11-én folytatódik majd. Addig biztosítani fogjuk a megfelelő körülményeket az oktatáshoz, összhangban az érvényes járványügyi előírásokkal” – közölte a városháza.

Annak ellenére, hogy a diákok továbbra is távoktatáson vesznek részt, a város a napokban 10 000 védőmaszkot osztott szét az iskolák között. Ez utóbbi a Kukkónia Polgári Társulás adománya. A CIBI társaság 15 000 kézfertőtlenítőt ajánlott fel, melyek jelentős része szintén a város által fenntartott iskolákban kötött ki. A védőfelszerelésekből kaptak azok a családok is, akik anyagi okokból nem tudják maguknak beszerezni ezeket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?