Költözhet Galántáról a Čistý deň

Galánta/NagyszombatSzerződést bontana a megyei önkormányzat a Galántán működő Čistý deň reszocializációs központtal.

Galánta/Nagyszombat

Szerződést bontana a megyei önkormányzat a Galántán működő Čistý deň reszocializációs központtal. A központ a megyétől béreli az épületet, és nem szándékozik kiköltözni.

A megyei testület egyhangúlag döntött a reszocializációs központ kérdéséről, elfogadták a szerződésbontási szándékot. Az intézet tizenöt éve a megye ingatlanaiban működik. Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke lapunknak úgy nyilatkozott, jelenleg nem kezelnek kiskorút az intézetben. „A gyerekek más intézményekbe kerültek. Csak felnőttek maradtak, akik szerződést kötöttek a Čistý deňnyel arról, hogy maradnak” – nyilatkozta Berényi. Zuzana Tománková Miková, a központ egyik alapítója a KREA regionális televíziónak elmondta, fellebbeztek a minisztérium döntése ellen, amely korábban megvonta az intézet akkreditációját, de eddig nem érkezett válasz a beadványukra. Jozef Viskupič megyeelnök rámutatott, a galántai intézeten kívül további három ilyen központ működik a megyében, körülbelül tizenöt szabad hellyel, Szeredben, Búrszentgyörgy (Borský Svätý Jur) és Egbell (Gbely) mellett.

A megye időseknek és betegeknek nyithatna szociális intézményt a központ helyén, de még nincsenek pontos tervek. Tománková szerint az épület nem alkalmas erre a célra. „Az épületek felújítása talán többe kerülne, mint amennyit érnek ezek az ingatlanok” – közölte az alapító. Az alelnök leszögezte, a megye döntése végleges. „Ha bírósághoz fordulnak, elhúzódik az ügy” – magyarázta Berényi. Tománková leszögezte, készek fellebbezni és a bírósághoz fordulni a megyei testület határozata miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?