Kitelepítettek emléknapja Érsekújvárban

Érsekújvár |

<p>A Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja alkalmából szombaton a főtéri kultúrházban mutatják be a Fehérlaposok című rockoperát 19 órakor. Az emléknapon beszédet mond Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke.&nbsp;</p>

A Fehérlaposok című rockoperát a Kecskés László Társaság felkérésére a Magyarock Dalszínház vitte színre. A mű a második világháborút követő 1947-es felvidéki kitelepítés tragikus történetét dolgozza fel, a kitelepített családok visszaemlékezései alapján. A közönség két család hányatott sorsán keresztül ismerkedhet meg a kitelepítés körülményeivel, személyes drámájukon keresztül szembesülhet a több mint 60 évvel ezelőtti történésekkel. Másik Lehel zeneszerző és Vizeli Csaba szövegíró zenedrámájának célja, hogy a kitelepítésben érintett családok kicsit magukra, a saját sorsukra is ráismerjenek, valamint hogy a fiatalabb generáció is szembesüljön a tragikus esemény történelmi hátterével.  Az előadásban a komáromi Magyarock Dalszínház társulata mellett színpadra lépnek a magyar musicaljátszás legendás alakjai, Varga Miklós, Makrai Pál, Csengeri Attila, Laklóth Aladár és Gerdesits Ferenc. A díszleteket Siklósi József Ybl-díjas építész tervezte. A műsorban fellép Takács Klaudia, az Érsekújvári Rockszínpad tagja, akit Irma, Molnár László feleségének a szerepében láthat a közönség. A darabot Vizeli Csaba rendezte.  Galántán és Rimaszombatban sikert aratott az előadás, a közönség nagy tapssal jutalmazta a Csengeri Attila előadásában elhangzó, Benned él a magyarság című dalt.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?