ÉrsekújvárRövid látogatást tett tegnap a járási székhelyen Andrej Kiska köztársasági elnök, akit kenyérrel és sóval fogadtak, a Matičiarik hagyományőrző csoport tagjai dallal és muzsikával köszöntöttek.
Kiska: Érsekújvárnak kell az elkerülő út
Érsekújvár
Rövid látogatást tett tegnap a járási székhelyen Andrej Kiska köztársasági elnök, akit kenyérrel és sóval fogadtak, a Matičiarik hagyományőrző csoport tagjai dallal és muzsikával köszöntöttek. A város vezetésével folytatott tárgyaláson szó volt a munkanélküliségről, a közlekedési helyzetről és a megyei választásokról.
Andrej Kiska elmondta, Érsekújvárba érkezve megállt egy benzinkúton, ahol megtudta a lakosoktól, hogy a járási székhelyen reggelente több mint fél órán át forgalmi dugóban várakoznak a gyerekeiket iskolába szállító szülők. Elfogadhatatlannak tartja, hogy egy alig negyvenezer lakost számláló városban ilyen helyzet uralkodjon, a megoldás az elkerülő út megépítése lenne. Szó volt a csökkenő munkanélküliségről; Klein Ottokár Érsekújvár polgármestere arról tájékoztatta a köztársasági elnököt, hogy a városban alig négyszázalékos a munkanélküliség aránya. „Szeretném felkérni a lakosokat, vegyenek részt a szombati választáson, hiszen arról döntünk, milyenek lesznek az iskoláink, az utaink, a kulturális életünk minősége. A második ok az extrémizmus erősödése, veszélyes és erős politikai erővé válhat ez az irányzat. A megyei választás eredményei rámutatnak arra, milyen irányba tart az országunk” – hangsúlyozta Kiska.
Az államfő két érsekújvári székhelyű munkáltatóhoz is ellátogatott, a világítótesteket gyártó, több mint ezer személyt foglalkoztató Osram cégbe és a holland Koppert cég érsekújvári leányvállalatába, amely méheket tenyészt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.