Régió

Kis falu, nagy fejlesztések

Alsószeli | Komoly fejlesztésekbe kezdtek a Galántai járás településén. A falu saját költségvetéséből utakat újít fel, pályázati támogatásokból kemencéket és játszóteret épít.
Marosi Bianka

2019. november 16. 12:30

Alsószeli, útjavitás
- Marosi Bianka felvétele

„Az évtizedekig elhanyagolt, illetve a kanalizáció elkészítése után megrongálódott utakat fel kell újítani. Ezért úgy döntöttünk, kétévente felújítunk bizonyos utakat annak függvényében, mennyit enged meg a falu költségvetése. Ezúttal a Vízsor és a Szigetkert utcákra esett a választásunk. Ezek az utcák nem a legsűrűbben lakott pontjai a településnek, de nagyon rossz állapotban voltak, 6-7 ezer ember fordul meg ott a térség legnagyobb nyári fesztiválján, a Jurtanapokon. Itt található az új műfüves pálya, a vadászház és az új játszótér. Nem mindegy, milyen helyen fogadjuk a vendégeinket” – kezdte Kovács Lajos, Alsószeli polgármestere. A tavaly lezajlott közbeszerzés után egy szakasz elkészült, a napokban ennek folytatása következik. Az utak felső aszfaltrétegét cserélik több mint 500 méteren. A 45 ezer eurós beruházás kiadásait Alsószeli saját költségvetéséből fedezik. A szakaszos felújítást 2015-ben kezdték, ahol a lakosok mintegy 30 százaléka lakik. Akkor közel 1 kilométeres szakasz készült el. „Remélem, tíz éven belül sikerül az összes útszakaszt felújítani” – tette hozzá a polgármester.

Alsószeli, útjavitas

Alsószeli 7 településsel bekapcsolódott egy regionális pályázatba. Az Öreg-Feketevíz Helyi Akciócsoport Nagyszombat megyétől 34 ezer eurós támogatást nyert a „MAS v pohybe – HACS mozgásban” projektjére, az önrész csaknem 8 ezer euró. „Ennek célja, hogy a régió lakosait kicsit megmozgassuk, ezért mind a 8 faluban – Alsószeli, Felsőszeli, Tallós, Vezekény, Eperjes, Királyrév, Nádszeg, Alsóhatár – játszótér vagy kültéri tornapálya épül. Hogy az egyes települések lakosai tudják, melyik faluban milyen pálya vagy játszótér van, térkép is készül, amelyen feltüntetjük, hol milyen sport- vagy családi rendezvények lesznek. Alsószeliben azért döntöttünk a játszótér mellett, mert a mostani nagyon elhasználódott, és most készül az iskola mögött egy műfüves többfunkciós sportpálya, ahol lehetőség van a sportolásra” – magyarázta Kovács Lajos. Nádszeg, Felsőszeli és Királyrév választotta a sportpályát.

A játszótér Alsószeli parkjában készül a buszmegálló mellett. A növényzet egy részét kivágták, rendbe tették a parkot, és 7400 euró értékben helyeznek el hintából, csúszdából, mászókákból álló komplexumot, tavasszal kiegészítik az elbontott játszótér felújított elemeivel és újakat is vesznek. Júniusra elkészül a játszótér. Az Interreg határon átnyúló együttműködés részeként Alsószeli testvértelepülésével, Pannonhalmával kemencéket épít. „Alsószeliben a kenyérsütésnek is hagyománya volt, a Jurtanapokkal a lepénysütésből lett hagyomány. Ezért a kultúrház udvarán olyan területet alakítunk ki, amely számos, már évek óta zajló és új rendezvény helyszíne lehet” – fejtette ki a polgármester. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Életet menthetnek a láthatósági elemek!

Frissítve

Három megyében razziázik a NAKA

Adventi kalendárium: Az én adventi himnuszom Önöknek…

Frissítve

Rusko és Kočner először jelent meg együtt a bíróságon

Javult az otthoni gondozás Szencen

Fiát és a nevelt lányát ölte meg vasárnap egy férfi Győrben

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.