Királyhelmectől Londonig futottak

Királyhelmec/Tiszacsernyő |

<p>A Királyhelmeci Szakközépiskola diákjai egy rendhagyó maraton keretében nemrégiben lefutották a Királyhelmec és a London közötti 2124 kilométeres távot.</p>

Ivan Beňo, az oktatási intézmény vezetője lapunknak elmondta, az eredeti tervek szerint a tiszacsernyői sportpályán hat napig megszakítás nélkül zajló versenyen 3–3,5 óránként sorra kerülő egy-egy diáknak kb. 4 perc alatt kellett volna teljesítenie az egy kilométeres szakaszokat, így a rendezvény végére a váltó mindegyik tagja egyénileg is lefutotta volna a 42 kilométeres maratoni távot. A 30. olimpiai játékok tiszteletére szervezett váltófutás június 22-én 11.30-kor kezdődött el, és június 27-én délután – egy órával az eredetileg kitűzött időpont előtt – fejeződött be. A lebonyolítási renden a szervezőknek időközben azonban változtatniuk kellett. Az öt résztvevő csapat tagjai nem egy-egy kilométert futottak egyhuzamban, hanem a diákok az aktuális erőnlétük és az összeállítások eltérő stratégiája szerint váltották egymást a 209 méteres pályán, melyet a 2124 kilométer teljesítéséhez végül összesen több mit tízezerszer kellett körbefutniuk. A váltók mellé idővel egy hatodik is csatlakozott, így sikerült a 3–3,5 órás pihenő- és alvásidőt 4 illetve 5 órásra növelni, mely változtatásra leginkább a maraton második felében volt szükség. A többnapos folyamatos fizikai terhelés miatt két masszőrt is foglalkoztattak, valamint az iskola néhány alkalmazottja, tanára és maga az igazgató is lefutott pár kört a 10 163-ból. A hat napon és öt éjszakán át tartó maratonon egyébként egyetlen olyan diák sem akadt, aki feladta volna a küzdelmet, a sportolók kitartása és teljesítménye így méltán tart számot elismerésre.

A nem mindennapi sportesemény dokumentálását különböző műszaki berendezésekkel – pl. körszámlálóval és webkamerákkal – végezték, az érdeklődők az iskola honlapján kísérhették figyelemmel a történéseket, a rendezvényen részletes jegyzőkönyv készült, illetve a helyszínen egy kétfős tévéstáb is dolgozott. Az általuk készített többórás anyagból hamarosan egy kb. 15–20 perces kisfilmet állítanak össze, melyet az iskola vezetése szeretne eljuttatni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság lausanne-i központjába valamint az idei nyári olimpiai játékok helyszínére, Londonba is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?