Királyhelmec segít az elgázolt nő családjának

Királyhelmec |

<p>A bodrogközi város vezetése egyebek mellett pénzbeli támogatással próbál segíteni azon a három gyereken, akiknek az édesanyját egy ittas sofőr gázolta el a járdán.</p>

Az 53 éves H. János augusztus elején gazolta halálra az asszonyt. A Fő utcában felfutott a járdára, két nőt és egy férfit ütött el. A 35 éves T. M. Klaudia a helyszínen belehalt sérüléseibe, a másik két áldozat közül a 43 éves F. Mária súlyos, 49 éves férje, F. Gábor könnyebb sérüléseket szenvedett. A gázoló vérében 1,67 ezrelékes alkoholszintet mértek, tettéért tízévi börtönbüntetést kaphat. Utastársa, aki segítségnyújtás nélkül hagyta el a baleset helyszínét, két év börtönt kaphat. Az elhunyt T. M. Klaudia, aki az aktivációs programban foglalkoztatottak koordinátoraként dolgozott, három gyerek édesanyja volt, a legkisebb 5, a középső 12, a legidősebb pedig 14 éves.

Pataky Károly, Királyhelmec polgármestere lapunknak elmondta, keresni kezdte a lehetőségét annak, hogyan segíthetne az édesanyjukat elvesztett gyerekeknek. Szerencsére a család nem maradt teljesen bevétel nélkül, ugyanis a családapát a történtek előtt néhány nappal 15 hónapra alkalmazták a helyi közterület-fenntartó üzemben. Itt annyi pénzt nem tud keresni, amennyi a megélhetésükhöz kell, a családnak támogatásra van szüksége. A polgármester és az önkormányzati képviselők úgy határoztak, az új tanév elején a gyerekek számára egyszeri adományt ajánlanak fel, mely megkönnyítheti számukra az iskolakezdést. Ebből a pénzből tanszereket, ruhaneműt, más szükséges dolgokat vásárolhatnak. A városvezetés annak lehetőségét is vizsgálja, kaphat-e a család rendszeres anyagi juttatást is, melynek összege – a helyi érvényű rendelet szerint – havi 66 euró. Ha a család igényli, a polgármester és a város képviselői egyéb módon is megpróbálnak segíteni T. M. Klaudia hozzátartozóinak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?