Kik voltak a párkányi csatában harcoló magyarok?

Az olvasóknak aligha kell részletesen bemutatni az 1683. október 7–9-én lezajlott párkányi csatát, amely során a mintegy 30 ezer főt számláló lengyel-litván és a Habsburg csapatok egy csaknem 50 ezres oszmán hadat győztek le. A sikertelen bécsi ostrom után az oszmán katonai összeomlás következtében októberben végül – 140 év után véglegesen – Esztergom is felszabadult. Noha a török hadak teljes eltűnéséhez Párkány és Esztergom környékéről még szükség volt két további évre, a kulcsmomentumnak kétségtelenül az 1683-as esztendő őszét tarthatjuk. A keresztény sereg szinte teljes egészében nyugat-, illetve kelet-európai katonákból állt – ám voltak-e köztük magyarok?

Homályos említések

A szeptember végén megrendezett Mérföldkövek konferencia komáromi szekcióján Csuthy András, a Duna Menti Múzeum régésze adott elő a témáról olyan források alapján, amelyekre – mintegy mellékesen – egyéb kutatásai során bukkant.

„Az érsek és egyházi nemesei szempontjából fontos jelképes értéket is képviselt Esztergom visszavétele. Öncélúnak tűnhet, de mégis fontos tisztázni, hogy magyar katonák is életüket áldozták a párkányi csatában“

– fejtette ki a kiindulópontját a kutató.

A vonatkozó szakirodalomban mindössze két olyan említést talált, amely valamilyen módon utal a magyar részvételre, ám ezeket nem adatolták a szerzők – vagyis nem támasztották alá kellőképpen történeti forrásokkal az állításaikat. Az egyik Vak Bottyán Jánosra vonatkozik, aki állítólag részt vett az ütközetben. A másik Thaly Ferencet említi, aki a komáromi felkelők kapitánya volt, s elesett a párkányi csatában. Ám ez utóbbit nem más, mint egyik későbbi utóda, Thaly Kálmán említi, aki elfogult lehetett a kérdésben, és ráadásul egyébként is hajlamos volt a „történelemszépítésre“. Hogy használt-e pontos történeti forrásokat, azt a Budapesten található hagyatékában kéne majd leellenőrizni.

Érseki nemesek

„Teljesen véletlenül ráakadtam viszont egy másodlagos forrásra a 17. század utolsó évtizedéből, ami a nemespanni egyházi nemesekre vonatkozik. Az irat név szerint felsorolja, hogy kik és hányan »vesztek Párkány alatt«. Úgy tűnik, elég komoly veszteségeket szenvedtek el.

Ez számukra azért volt fontos, mert ezzel támasztották alá családjaik vitézségét a birtokadomány kérelmeikhez.“ – fejtette ki Csuthy András, aki szerint ezek a verebélyi székből való egyházi nemesek valószínűleg Szelepcsényi György esztergomi érsek csapataiban harcolhattak. A 24 személyből 18-an estek el, vagyis úgy tűnik, a harcok sűrűjében vettek részt.

„Hasonló összeírás nemcsak ebben a faluban történhetett, hanem a Vajkai székben, vagyis a Csallóközben is. Ott birtokügyi kérelmekben, hivatkoztak a csatára, például olyan formán hogy

»atyámnak öregattya az párkányi harcon vérét ki ontotta«.

Viszont annak egyelőre nem akadtam nyomára, hogy az esztergomi Prímási Levéltárban a Vajkai és a Verebélyi szék iratai jelenleg pontosan hol találhatóak fizikailag“ – mondja a kutató, sejtetve ezzel azt is egyúttal, hogy a kutatómunka még nem ért véget.

Az érseki csapatok jelentősége

A körülmények összejátszása folytán szinte egyedül Szelepcsényi György csapataiban voltak olyan magyar katonák, akik jelenleg bizonyíthatóan részt vettek a párkányi ütközetben. A vármegyékben ugyan még Bécs ostroma előtt nemesi felkelést hirdettek, ám mikor a Habsburg csapatok kihátráltak a Magyar Királyság területéről Bécs védelmére, a felkelő seregek szétszéledtek, illetve egyes nemesek behódoltak Thököly Imrének. „Újonnan toborzott csapatok nem harcolhattak Párkánynál, mert Bécs felmentése és a párkányi csata között nagyon kevés idő telt el“ – mutat rá Csuthy András. Az esztergomi érsek bandériumairól nem tudjuk pontosan, hogy Bécs ostrománál játszottak-e bármilyen katonai szerepet. Azt feltételezhetjük, hogy együtt vonultak a keresztény hadakkal Párkány alá, a források alapján pedig immáron megalapozottan állíthatjuk, hogy soraik között a mai délnyugat-szlovákiai területek lakosai is ott voltak.