Kihirdették a Duna Alap pályázatának eredményeit

Népszerű a tutajozás a Kis-Dunán (A Kis-Dunai Hajózás PT felvétele)
Pozsony/ Galánta/ Tallós |

A múlt héten nyilvánosságra hozták a Duna Alap idei pályázati felhívásának eredményeit. Galántai járásbeli szervezetek is sikeresen pályáztak a turizmus fejlesztésére.

Idén összesen 63 500 eurót osztott szét a tizenkét sikeres pályázók között a Duna Alap. Nemcsak a Duna, hanem a Kis-Duna környékén érintett önkormányzatok és szervezetek is jelentkeztek a felhívásra, Pozsonytól egészen Komáromig. A Kis-Dunai hajózás Polgári Társulás (Malodunajské splavy) közel hatezer eurót kapott a Malomtól malomig projekt fejlesztésére. A társulás különleges programot kínál a turistáknak, tutajokkal úszhatnak le a Kis-Dunán Tallóstól Pozsonyeperjesig. Roman Iľavský a polgári társulás elnöke elmondta, hogy a látogatók körében népszerű az attrakció, hiszen nem mindenki vállalkozik arra, hogy csónakkal evezzen le a folyón. “Mi nekik is tudunk segíteni. Nem mindennapi élmény tutajjal leúszni a Kis-Dunán” - nyilatkozta lapunknak Iľavský, aki arra is rámutatott, hogy rendszeresen ellenőrizni kell a járműveket, az idény végén mindig van mit javítani a tutajokon. Az alap támogatását is részben erre költik, ezen kívül egy mólót is építenek a tallósi vízimalomnál, ahol könnyen tutajra szállhatnak az utasok. A Galánta Helyi Akciócsoport is a mátyusföldi malmokra összpontosít, ők a kerékpárturizmust fejlesztik A vízimalmok nyomában programmal. Az elnyert 3 500 euró támogatásból befejeznék a Kis-Duna mentén kialakított kerékpárutat, jelzőtáblákat, kerékpártárolókat és szemétkukákat helyeznek el és pihenőhelyeket is építenének. A dunaszerdahelyi járásbeli Csallóköznádasdon pihenőparkot építenek a vízelvezető kanális partján. Sárréten is bővítik a vízi infrastruktúrát, kiszélesítik a mólót, hogy könnyebben köthessenek ki azok, akik a Kis-Dunán hajókáznak.

A Közép-európai Alapítvány 2015-ben kezdeményezte a Duna Alap létrehozását, hogy támogassa a Dunával kapcsolatos kezdeményezéseket. Az elmúlt három évben számos projektet támogattak, az egyik legnépszerűbb és legismertebb rendezvényük a Naplemente a Dunán programsorozat, amely keretében Pozsonytól Párkányig szerveznek programokat. (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?