Kihallgatták a galántai kastély-ügy koronatanúját

Galánta |

<p>Tegnap tárgyalta a járásbíróság a galántai kastély felújításának ügyét.&nbsp;Kihallgatták az ügy koronatanúját, Dagmar Melotíkovát, aki a közbeszerzési pályázatok elbírálásáért felelt.&nbsp;</p>

A város 2014 szeptemberében több mint 1,8 millió euró támogatást kapott a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumtól a kastély egyes részeinek felújítására. A beruházás gazdasági visszaélés gyanúja miatt nem valósult meg. Visszaéléssel gyanúsítják Ladislav Maťašovský volt polgármestert, Ján Poľakovskýt, a városi hivatal korábbi vezetőjét, Peter Aštaryt, a város korábbi főépítészét és Peter Paškát, Galánta jelenlegi polgármesterét. 

A felelős műszaki vezető posztjára meghirdetett pályázatra az akkori főépítész is jelentkezett. „Ismertem a négy jelentkező ajánlatát, ezért tudtam, hogy én kínálom a legalacsonyabb árat“ - ismerte be korábban Aštary. Dagmar Melotíková, az ügy koronatanúja elmondta, nyomást gyakoroltak rá, hogy a pályázatot Aštary beadványa nyerje. Az ügyész és a gyanúsítottak védőügyvédjei is felhívták a tanú figyelmét arra, hogy a kihallgatás során olyan dolgok hangzottak el, amelyek nincsenek összhangban a korábbi vallomásokkal. „Bizonyos részletekre már nem emlékszem, de minden igaz volt, amit korábban elmondtam“ - mondta a tanú. A tárgyaláson elhangzott, hogy a tanú irodájában kép- és hangfelvevő berendezések voltak. Ezeket a felvételeket a következő, szeptemberi tárgyaláson mutatják be.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?