Ki kell használni a lehetőségeket

A Feketevíz Nádszeg határárban folyik össze a Kis-Dunával, s ennek a község fejlődésében még nagy súlya lehet. Juhos Ferenc polgármester is úgy véli, nagyon jó lenne kihasználni a természet adta lehetőségeket.
„Ki kell használni azokat a lehetőségeket, amelyeket a természet kínál” – mondja a polgármester.

A Feketevíz Nádszeg határárban folyik össze a Kis-Dunával, s ennek a község fejlődésében még nagy súlya lehet. Juhos Ferenc polgármester is úgy véli, nagyon jó lenne kihasználni a természet adta lehetőségeket.

„Ki kell használni azokat a lehetőségeket, amelyeket a természet kínál” – mondja a polgármester. Az elképzelések szerint kis üdülőházakkal, játszóterekkel lehetne a vízparthoz csalogatni az üdülőket. Kapcsolatot kellene teremteni néhány utazási irodával, amelyek ide irányítanák az üdülni vágyókat, egy-kétnapos programokat tudnának kínálni.

Ez akkor működhet majd jól, ha a szolgáltatásokat is megfelelő színvonalon kínálják, úgy, hogy az ide látogató turistákból visszajáró vendégek váljanak, akik legközelebb az ismerőseiket, rokonaikat is magukkal hozzák. (gl)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?