Kezdődik a Nagyszombati vám felújítása Pozsonyban

Pozsony |

<p>Hétfőn&nbsp;elkezdődik a&nbsp;Nagyszombati vámnál található aluljáró felújítása. Az önkormányzat a kivitelezővel együtt azt ígéri, a rekonstrukció idejére sem zárják le az aluljárót.</p>

A tervek szerint 2018-ra befejezik a munkát. A magisztrátus az Immocap Group vállalattal közösen összesen 3,7 millió eurót fordít a revitalizációra. Ebből 1,2 millió euró az önkormányzat hozzájárulása, a fennmaradó összeget a magántársaság fizeti. Ivo Nesrovnal, Pozsony főpolgármestere azt mondta, a Nagyszombati vám fontos forgalmi- és közösségi csomópont, ennek ellenére évek óta elhanyagolják. „Ez a terület nemcsak a befektetőknek jelent nagy kihívást, hanem a kötöttpályás közlekedés szempontjából is. Az aluljáró felújítása az első lépés, amelyet további felszíni munkálatok követnek” – közölte a főpolgármester. A projekt keretében teljesen felújítják az aluljárót, átépítik a bejáratokat, kicserélik a mozgólépcsőket, új felvonókat szerelnek be, hogy a mozgáskorlátozottak és a babakocsit tolók is egyszerűbben juthassanak át a csomóponton. A villamosmegállók revitalizációját és új üzlethelyiségek kialakítását is tervezik. Peter Lukeš az Immocap Group igazgatótanácsának elnöke kiemelte, kamerarendszerrel és huszonnégy órás biztonsági szolgálattal veszik elejét a rendbontásoknak. Az önkormányzat novemberben elkezdi a járdafelújítást, akadálymentesítik a villamosmegállókat, kijavítják a tető hibáit. Az óriásplakátok számát is csökkentenék. 

A tervek szerint néhány éven belül jelentősen megváltozik a Nagyszombati vám. „Pozsony eddigi szégyenfoltja néhány hónapon belül modern közterületté válik” – közölte a főváros sajtóosztálya. A képviselő-testület tavaly döntött arról, hogy tizenöt évre bérbe adja az aluljárót, a befektető további öt évvel meghosszabbíthatja a bérleti szerződést.  (béva)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?