Kész a Nagyszombati vám alatti aluljáró

Nagyszombati vám
Pozsony |

Az átadás óta negyven évig nem újították fel az aluljárót, most szűk egy év alatt teljesen átalakították.

 

Tegnap megnyitották a felújított aluljárót a Nagyszombati vámnál. Többféle szolgáltatás is elérhetővé vált a lakosoknak a felújított térben, nemcsak az aluljárót, hanem a felszínt is revitalizálták.

A hatvanas évek végén kezdődött a Nagyszombati vám alatti aluljáró építése, ekkor merült fel először az, hogy a forgalmas úttest alá tereljék a gyalogosokat. 1975-ben adták át az új forgalmi csomópontot és az aluljárót. Az előzetes tervek ellenére azonban felvonókat, éttermet és üzleteket sem építettek a föld alatti térben, amely az elmúlt negyven évben a főváros egyik szégyenfoltjává vált. Ehhez az is hozzájárult, hogy az átadás óta nem modernizálták az aluljárót, falfirkák borították a falakat és beázott a mennyezet.

Tavaly ősszel kezdődött a forgalmas közlekedési csomópont alatti aluljáró felújítása. A főváros az Immocap Group vállalattal közösen, több szakaszra osztva kezdte el a nagyszabású rekonstrukciót. A korábbi ígéreteknek megfelelően egy 21. századi, akadálymentes aluljárót építettek, ahol többféle szolgáltatást is megkapnak a gyalogosok, működik a mozgólépcső és felvonó is van. Ivo Nesrovnal, Pozsony főpolgármestere rámutatott, hogy a lakosság számára hasznos szolgáltatásokat érhetnek el a lakosok az éjjel-nappal nyitva tartó aluljáróban. Egyebek mellett gyógyszertár, újságárus, szabó, cipész és pékség nyílt az új közösségi térben. Festéktaszító réteggel vonták be az aluljáró falait, a rendről kamerarendszer és egy biztonsági szolgálat gondoskodik a Nagyszombati vám alatt. Peter Lukeš, a befektető képviselője elmondta, hogy azt akarták, hogy a lakosok ne csak közlekedési csomópontként tekintsenek az aluljáróra, hanem éljenek az ott kínált szolgáltatásokkal.

 

Az aluljáró mellett a kereszteződés környékét is revitalizálták, parkosították a területet, felújították a járdákat, csökkentették a vizuális szmogot – több hirdetőtáblát leszereltek –, akadálymentesítették a villamosmegállókat, amelyekre új tetőt is szereltek. A beruházás költségvetése elérte a 4,1 millió eurót, ennek egy része, 1,6 millió euró a város kasszájából származik, a további költségeket a befektető térítette. A főpolgármester példamutatónak nevezete a befektetővel való együttműködést, amely szerinte megmutatta a város vezetését jellemző új energiákat is.

Nesrovnal a megnyitót követő sajtótájékoztatón arról is beszámolt, hogy folytatnák a tágabb környék felújítását, folyamatban van a szomszédos vásárcsarnok felújítására kiírt közbeszerzési eljárás, és készül a pozsonyi fiókpályaudvar, a Filiálka vonatmegállóról szóló tanulmány. (béva, TASR)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?