Kevesebb a magyar elsős Rimaszombatban

Rimaszombat |

<p>Az előző évi létszámhoz képest huszonkilenccel kevesebb kisdiák ül be szeptemberben a padokba a város két magyar iskolájában.</p>

 

A Tompa Mihály Alapiskolába február végéig 48 leendő elsőst írattak be, 17-tel kevesebbet, mint tavaly. Ez azt jelenti, hogy a korábbi három helyett ősszel csak két első osztály nyílik. Azt egyelőre nem tudni, az intézmény melyik épületébe járnak majd a kiselsősök. Bár a gyerekek többségét a Šrobár utcai épületbe jelentették be, Tóth Csilla igazgatóhelyettes elmondta, ha a szülők igénylik, a Nyugat lakótelepen található épületben is nyitnak osztályt. Tóth Csilla úgy véli, a létszámcsökkenésnek az lehet az egyik oka, hogy néhány vidéki iskolában az előző évekkel ellentétben szeptemberben tudnak osztályt nyitni, így a vidéki gyerekek egy része a községi iskolákba jár majd. A másik ok, hogy idén kevesebb az iskolaköteles gyerek. Az igazgatóhelyettes elmondása szerint azonban még mindig több magyar szülő szlovák iskolába íratja a gyerekét. „Ez ellen igazából nem tehetünk semmit” – mondta. A Tompa Mihály Alapiskola nyílt napjai alkalmával bemutatja a szülőknek az iskolában folyó munkát, a fejlesztések eredményét, szakemberek igyekeznek elmagyarázni a szülőknek, miért fontos az anyanyelvi oktatás. A statisztikai adatok azonban azt bizonyítják, hogy több magyar szülő a szlovák iskola mellett dönt. A Szövetkezet utcai alapiskola 585 tanulója közül 74 magyar nemzetiségű. Az evangélikus alapiskolába 102 gyerek jár, ebből 18 a magyar. (A többi intézmény nem bocsátotta rendelkezésre ezeket az adatokat.) Andrik Edit igazgató tájékoztatása szerint a Dúsa utcai alapiskolába 25 gyereket írattak be, ez az előző évhez képest 12-vel kevesebb. Így ebben az iskolában ősztől egy nulladik és egy első osztályban indulhat a tanítás. Mária Chovancová, a városi hivatal oktatásügyi szakosztályának vezetője lapunknak elmondta, a demográfiai adatok is a születések számának csökkenő tendenciáját mutatják. Míg a 2011/2012-es tanévben a város által fenntartott iskolákba 250 elsőst írattak be, a következő tanévben már csak 234-et. Chovancová állítása szerint ez a szám még korántsem tekinthető véglegesnek, hiszen több gyerek kaphat halasztást, és egyre gyakoribb jelenség, hogy a szülők más járásban találnak munkát, és elköltöznek. A pedagógusok egybehangzó véleménye szerint egyébként egyre több vidéki család íratja be gyerekét a helyi iskolába, elsősorban anyagi megfontolásból. Rimaszombatban négy szlovák alapiskola működik. Az egyikbe ugyanannyi elsőst írattak be, mint tavaly. A másik három iskolába kevesebb gyerek jár majd ősztől, az osztályok száma azonban nem csökken.Ibos Emese
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?