Kétméteres bronzszobrot emelnének a hittérítőknek

Érsekújvár |

<p>Az idei költségvetésből 2,5 millió koronát (82 985 €) hagytak jóvá a képviselők a Cirill és Metód-szoborcsoport elkészítésére. A tervezett alkotás ára azonban többszörösen meghaladja ezt az összeget. A szlovák képviselők szerint Cirill és Metód hozzájárult Európa építéséhez nemcsak a vallás terén, hanem civil és kulturális vonalon is, ezért a város többi jelentős személyisége között, a főtéren a helyük.</p>

„Jelképesen, ugyanabban a percben adtuk át Széchényi György esztergomi érsek, városalapító és Anton Bernolák érsekújvári esperes, a szlovák irodalmi nyelv első kodifikátorának szobrát a Fő téren. Nem zárkózom el a Cirill-Metód szoborcsoporttól sem“ - tájékoztatott Gejza Pischinger, Érsekújvár polgármestere.
Jana Garajová független képviselő a legutóbbi testületi ülésen nehezményezte: a város vezetése máig nem hirdette meg a versenypályázatot a szobor elkészítésére. A szlovák önkormányzati képviselők szerint is úgy járnak majd, mint a legionáriusok szobrával és emléktáblájával, hiszen egyik sem készült el. Két évvel ezelőtt botrányba fulladt a legionárius-emléktábla október 29-re tervezett átadása, mivel a főtéri ünnepségen kiderült: tulajdonképpen nincs is mit leleplezni. A pozsonyi Tomáš Aich alkotása nem készült el a meghatározott időre, erről Helena Bohátová, a kulturális bizottság akkori elnöke, és Ágh Péter, a városi hivatal elöljárója tájékozatta az egybegyűlteket. Aich a megrendelt tábla helyett egy megrepedt gipsz- és egy ócska plasztik öntvényt hozott, amit a város nem volt hajlandó átvenni. A szlovák képviselők és a Szlovák Megújhodási Mozgalom nyitrai és érsekújvári tagjai méltatlankodtak a történtek miatt.
Érsekújvárban 1922. június 4-én helyezték el a városban és környékén 1919-ben elesett 92 cseh légionárius emlékoszlopának alapkövét. Ľudovít Okánik akkori nyitrai ispán kijelentette: a szent sírhalom lesz a biztosíték arra, hogy az elmagyarosított Érsekújvár rövidesen ismét egészen szlovákká válik. A képviselők eredetileg félmillió koronáért emlékművet terveztek állítatni, de a magyar lakosság petícióban tiltakozott. A kölcsönösség elvére hivatkozott néhány szlovák képviselő, amikor felvetette: bezzeg a kommunizmus áldozatainak állított emlékoszlopot megépítették, és őket meg sem hívták az átadásra. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?