Két társulás is fog a csallóközi települések jólétéért küzdeni – remélhetőleg nem egymás ellen

Két társulás is fog a csallóközi települések jólétéért küzdeni – remélhetőleg nem egymás ellen

Tisztújító közgyűlést tartott a Csallóközi Városok és Falvak Társulása (CsVFT) Združenie miest a obcí Žitného ostrova – ZMOŽO, amelyen új elnököt választottak: Bereczk Oszkárt, eddigi elnököt, Albár polgármesterét, Balódi László Hodos polgármestere váltja az elnöki poszton.

A társulás elsősorban a dunaszerdahelyi járás településeit tömöríti, de több komáromi, galántai, sőt, egy Vágsellye járásbeli település is tagja az érdekvédelmi csoportosulásnak. A 87 tag közül, 56 település polgármestere vett részt a közgyűlésen. Ezen résztvevők közül 20-an Bereczkre, 36-an Balódira szavaztak, mint elnökre.

Bereczk Oszkár 12 éven át vezette a társulást. A legutóbbi 2018-as önkormányzati választások után megrendezett tisztújító közgyűlésen nem volt ellenfele, az idei előtt, Balódi jelezte, hogy megpályázza az elnöki posztot. Az eredmény ismert, fölényesen nyert. Az új elnök saját alelnökének posztjára Hájos Zoltán dunaszerdahelyi polgármestert kérte fel és a közgyűlés, a tanács és az országos szinten működő Szlovákiai Városok és Falvak Szövetsége (Združenie miest a obcí Slovenska – ZMOS) tanácsába delegált tagokat is megválasztották, Rabay Anikó (Csallóközkürt), Őry Péter (Csallóközcsütörtök) és Balódi László (Hodos), személyeiben.

Megkérdeztük az eddigi elnököt, ugyanúgy, mint az újonnan megválasztottat, valamint az új tanács néhány tagját is, egyrészt arról mit a véleményük a főnök cseréről, terveikről, továbbá arról is, mit várnak az új vezetéstől.

Az új elnök – Balódi László

Két dolog ösztökélt arra, hogy megmérettessem magam: több polgármester kollégával beszélgettünk arról, hogy szeretnénk valamit újítani a társulás életében, gondolatokat, tevékenységet egyaránt. A másik pedig az volt, hogy ha megkaptam a polgárok bizalmát, amely alapján megyei képviselőnek választottak, úgy gondoltam ez megfelelő párosítás, hogy a megye figyelme is a Csallóközre irányuljon, hiszen ebből minden település profitálhat”

– mondja az új elnök, majd folytatja: „Elődömre barátként tekintek, önkormányzati tevékenységekben óriási a tapasztalata, nem hiába vezette a társulást 12 éven át. Azonban az önkormányzatok jelenlegi helyzete katasztrofális, ki merem jelenteni szinte mindannyian padlón vagyunk. A kormány már néhány éve nem kezel partnerként, csak rója ránk az újabb és újabb terheket, tényekkel szembesít, mindennemű konzultáció nélkül. Azt szeretném, ha tagjaink a társuláson keresztül a döntések szerves részeivé válhatnának. Bízom benne, hogy a Csallóközi Városok és Falvak Társulása elég erős lesz ennek a feladatnak a megvalósításához a Szlovákia Városok és Falvak Szövetsége keretén belül.”

Az ex-elnök – Bereczk Oszkár

A Szövetség párt részéről az az elképzelés alakult ki, hogy a CsVFT többet is adhatna a szlovákiai magyarság számára, így támogatták Balódi László megválasztását az elnöki posztra. Ezzel politizálták ezt az érdekvédelmi szervezetet” – jelentette ki Bereczk. Egyúttal, elsőként lapunkat tájékoztatta arról, hogy megalakulóban van, sőt már meg is alakult egy másik érdekvédelmi szervezet, amely szintén a csallóközi falvak érdekeit hivatott védeni és szolgálni.

Már bejegyzés alatt van az új társulás, amely egy már létező, polgármestereket tömörítő újra szervezett társulás, új névvel és új szabályzattal. Egyelőre 20 falut tömörít a Csallóközből. Az elnöke én vagyok és minden csallóközi település tag lehet, nálunk és a CsVFT-ban is egyszerre, csak ki kell nyilvánítani, melyik társulás az, amely nevében szerepelni kíván. Nem egymás ellen, hanem egymással párhuzamosan szeretnénk dolgozni”

– jelentette ki Bereczk.

A tanács tagjai

Rabay Anikó szerint több égetően fontos probléma vár megoldásra, elsősorban az új építkezési törvény, amely a jövő évtől lép életbe, valamint az iskola törvény módosítása.

„Szükséges a kommunikáció. A legfontosabb az, hogy eljusson a polgármesterek hangja a parlamentbe, a törvényhozó szervekhez. Ne döntsenek rólunk, nélkülünk. Bízom benne, hogy a beígért fiatalos lendület előbbre viszi régiónkat, anélkül, hogy elveszítenénk eddig elért pozícióinkat”

– vallja az össz-szlovákiai társulás tanácsi tagja, Csallóközkürt polgármestere.

Mórocz Péter Egyházkarcsa polgármestere, a CsVFT tanácsi tagja szerint fontos az ilyen társulások létezése és működése, mert az itt zajló közös tapasztalatcsere minden egyes falut segít előbbre vinni.

„Nagy kihívások előtt állnak az önkormányzatok, hiszen gondoljunk csak a drasztikusan megnövekedett energia árakra. A mi községünk számára elsődleges a munkahelyek megteremtése, az egyik legnagyobb ipari parkban a Csallóköz területén és ezen belül is a zöld technológiák bevezetése, a lehető legnagyobb mértékben”

– vallja Mórocz.

Orosz Csaba, Somorja város polgármestere úgy látja, hogy a polgármesterek közül többen is változást szerettek volna, amit egyébként a szavazás eredménye is bizonyít. „Eredetileg az volt a megegyezés, hogy négy évenként egy városi, majd egy falui polgármester váltja egymást, de amikor Balódi László bejelentette, hogy szeretné megpályázni az elnöki széket, mindannyian, akik a változás hívei voltunk, rá voksoltunk. A szóbeszédre pedig, amely elterjedt, hogy az új elnököt a Szövetség politikai párt hozta előtérbe, mintegy kötelezve híveit hogy rá voksoljanak, csak azt tudom mondani, hogy nem korrekt. Ilyen választási eredménynél várható volt ez a fajta reakció. Ne felejtsük el, hogy Bereczk Oszkár, is a Szövetség színeiben nyerte el a helyhatósági választásokon az albári polgármesteri széket” – mondta ki kereken a somorjai polgármester és tanácsi tag.

Mi, akik itt élünk a Csallóközben, csupán reménykedhetünk, hogy nem fog hatalmi harc kialakulni a két társulás között és nem az „oszd meg és uralkodj” elv lesz a krédójuk. Nekünk, közembereknek, egy darab társulás is elegendő lenne az őszinte segítségre. Ha két társulás fog jogainkért és jólétünkért küzdeni, még jobb. Csak ne egymás ellen tegyék, esetleg vélt, vagy kívánt híveik javára, bármely oldalon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?