Kerékpárút, parkolók a galántai Fő utcán

p
Galánta |

<p>A kerékpárút kijelölése és a parkolóhelyek kialakítása Galánta Fő utcáján nagy port kavart. Vannak, akik támogatják, vannak, akik ellenzik a kezdeményezést.</p>

Október második hetében kezdődtek a munkálatok Galánta belvárosában: a Fő utcán és a Pozsonyi utcában kerékpárutat és parkolókat alakítanak ki. Az út mindkét felén lesz kerékpársáv, közvetlenül mellettük parkolók, azokon túl pedig a sűrű autósforgalom. A gépjárművezetők már parkolhatnak is a Fő utcán. A beruházás 17 ezer euróba került. Az építési munkálatok még folynak.

Érvek és ellenérvek

A szociális hálókon megjelent negatív hozzászólások miatt a képviselők összehívtak egy fórumot, amelynek fő témája a belváros forgalma volt. A hétfői találkozón tíz képviselő és körülbelül harminc lakos vett részt. „Sok negatív reakció érkezett, amin meglepődtem, hiszen még be sem fejeztük az átépítést, máris ellenzik. Örülnék, ha megvárnák, míg a terv megvalósul, utána próbálják ki, majd alkossanak véleményt. A kritikát is elfogadom” – reagált Galánta polgármestere, Peter Paška. A képviselők szerint csökken a biztonság a városban, fennakadások lesznek a forgalomban, nem lesz hely a mentőautóknak és a tűzoltóknak. „Galánta nem előrelép, hanem visszafejlődik” – mondta az egyik lakos, aki hozzátette, mindig le tudott parkolni a városban. Vitatják, hogy a parkoló autók és a kerékpárosok, valamint a közlekedők elférnek-e egymás mellett. „Adjunk esélyt a projektnek, várjunk fél vagy egy évet, ha nem működik, változtatnak” – mondta az egyik lakos. „Én mértékben támogatom a kerékpárút kiépítését, megérdemelte Galánta ezt a lépést. A projektnek vannak bizonyos hiányosságai, de szerintem ezeket orvosolni lehet” – mondta Silvia Szokolová, a Galántai Helyi Akciócsoport és Polgári Társulás tagja, a Bringázz a munkahelyedre kezdeményezés koordinátora. „Ha figyelünk a másikra, lassan, körültekintően közlekedünk, nem lehet gond” – mondta Takáč Zsolt, Galánta alpolgármestere. „A projekttel kapcsolatos észrevételeket valamikor áprilisban vetettük fel, akkor semmilyen negatív hozzászólás nem volt. A parkolást a Fő utcán főleg azért tesszük lehetővé, hogy a lakosok könnyebben eljussanak a városközpontban levő üzletekbe, amelyekbe pont a parkolóhelyek hiánya miatt nem jártak az emberek” – érvelt a polgármester.

Intelligens zebra

Galántán két intelligens gyalogátkelőhelyet alakítottak ki: egyiket a templomnál, a másikat a rendőrségnél. Két újabb intelligens átkelőt is terveznek, ezek jövőre készülhetnek el. A képviselők erre a célra pénzt különítettek el a költségvetésből.

Nem lesz sétálóutca

Közel egy évvel ezelőtt, a harmadik lakossági fórumon Peter Aštary, a város akkori főépítésze mutatta be a városközpont négy látványtervét. Azokban az szerepelt, hogy parkolási lehetőségekkel, több zöldterülettel képzelik el a városközpontot. A lakosok szerint olyan helyet kellett volna kialakítaniuk, ahová az emberek kiülhetnek beszélgetni, pihenni, ahová az anyukák elvihetik gyerekeiket. „Sétálóutca kell a központba, nem autóforgalom és benzingőz” – szögezték le a lakosok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?