Képzés az esélyegyenlőségért

Dunaszerdahely. Tanulás és személyiségfejlesztés címmel kurzust indított az Ibis Acam társaság a járásbeli munkanélküliek számára szeptember 6-án a dunaszerdahelyi Munka-, Szociális és Családügyi Hivatallal együttműködve.

Dunaszerdahely. Tanulás és személyiségfejlesztés címmel kurzust indított az Ibis Acam társaság a járásbeli munkanélküliek számára szeptember 6-án a dunaszerdahelyi Munka-, Szociális és Családügyi Hivatallal együttműködve. A kiválasztott 231 személy mindegyike nő, mert a statisztikák szerint az arányuk hónapról hónapra növekszik. A járásban jelenleg 8,51 százalékos a munkanélküliek aránya, ami 5748 személyt jelent, ennek több mint a fele nő. Tavaly januárban a munkanélküliek 46, decemberben már 53, idén júliusban pedig már 55,51 százaléka nő volt.

A három részből álló tanfolyamon többségében egyedülálló anyák, alacsony képzettségű aszszonyok vagy elzártabb községekből származó nők vesznek részt, akik többszörösen hátrányos helyzetben vannak a munkaerőpiacon. „Kiválasztásukat a hivatalunk munkaerő-fejlesztő osztálya végezte az oktatótársaság által megadott feltételek alapján. Dunaszerdahelyen, Somorján, Nagymegyeren, de kisebb községekben is indult képzés, az útiköltséget a szervezők térítik” – tájékoztatott Hanuliak Ildikó, a dunaszerdahelyi Munka, Szociális és Családügyi Hivatal foglalkoztatási szolgáltatások főosztályának igazgatója.

Az Európai Unió Szociális Alapjából finanszírozott tanfolyam egy hónapos önismereti és kommunikációs képzéssel kezdődik. Az egyéni konzultációkon akciótervet dolgoznak ki, majd átképzésen (informatika és vállalkozásalapítás) vesznek részt. „Az álláskeresés idején is támogatjuk a résztvevőket. A végső fázisban konzultációkat tartunk, és minden egyes munkalehetőséget, állásinterjút feljegyzünk. Tanácsadók segítségével próbáljuk biztosítani, hogy pozitív tapasztalatokat szerezzenek” – tudtuk meg Dana Fabianovától, a program koordinátorától. Az esélyegyenlőség növelését célzó képzés és álláskeresés 2006 novemberében zárul.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?