Kenyhecen a nagykövet

Kenyhec. Kelet-szlovákiai körútja során terepszemlét tartott a kenyheci ipari park területén a Belga Királyság pozsonyi nagykövete, J. E. Oliver Belle. A nagykövet főként azért kelt útra, hogy végiglátogassa a hazánkban letelepedett belga cégeket.

Kenyhec. Kelet-szlovákiai körútja során terepszemlét tartott a kenyheci ipari park területén a Belga Királyság pozsonyi nagykövete, J. E. Oliver Belle. A nagykövet főként azért kelt útra, hogy végiglátogassa a hazánkban letelepedett belga cégeket. A Kassa melletti Kenyhecen a GILBOS nevű könnyűipari vállalatot kereste fel, amely cég 2003 tavaszán nyitott gyártóüzemet az ipari parkban, és eddig hárommillió eurót fektetett be nálunk. A cégnek összesen 225 alkalmazottja van, Szlovákiában pedig 50 fő számára teremtettek munkahelyet.

J. E. Oliver Belle a község polgármesterétől, Konkoly Józseftől naprakész információkat kapott az ipari parkról, a Kenyhecen elkezdett fejlesztési munkálatokról és a nagyszabású jövőbeni tervekről. A polgármester nem hallgatta el az ipari park létesítése körüli negatív hírverést sem, ami miatt a vártnál sokkal nehezebben haladt előre a kezdeményezés. Konkoly szerint a megyei illetékesek nemes egyszerűséggel „eltitkolják” a park létezését a potenciális külföldi befektetők elől, akiket körbehurcolnak Kelet-Szlovákia tervezőasztalon létező parkjaiban, Kenyhecről viszont csak a legvégén tesznek említést. Rozsnyótól Homonnáig tizenhárom ipari park megnyitását tervezik, azonban jó néhány helyen még egy kapavágás sem történt az ügy érdekében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?