Keleten hagyományosan alacsony a részvétel

Királyhelmec |

<p>A Tőketerebesi és a Nagymihályi járásokban található településeken a korábbi megyei választásokhoz hasonlóan a délelőtti órákban most is viszonylag kevesen járultak az urnákhoz.</p>

Bár Királyhelmecen reggel még volt olyan választási helyiség is, ahol néhány percet várnia kellett azoknak, akik élni próbáltak állampolgári jogukkal, később már ilyesmire nem nagyon volt példa. Délig - óvatos becslések szerint - az általunk felkeresett falvakban és városokban legfeljebb a választásra jogosultak 10-12%-a szavazott, ez nagyjából megfelel a négy illetve nyolc évvel ezelőtti részvételi arányoknak. 2013-ban volt olyan választókörzet, melyben ottjártunkig – nem sokkal délután egy óra előtt – a több mint ezer szavazásra jogosult személy közül csupán hatvannégy adta le voksát, most több helyen is hasonló állapotokkal találkoztunk.

A korábbi voksolások gyakorlatához hasonlóan az ország keleti régióiban is inkább az idősebbek és a középkorúak érzik kötelességüknek, hogy részt vegyenek a szavazáson, de tömegeket eddig sem a politikai pártok, sem a független jelöltek nem tudtak mozgósítani. A választási bizottságok tagjai arra számítanak, hogy a részvétel az esti órakban jelentősebb mértékben növekedik majd, ugyanis a tapasztalatok szerint a polgárok zöme általában ebben a napszakban megy el választani.

A polgárok passzivitása a rossz időjárási viszonyokkal, a hideggel vagy a szakadó esővel most sem magyarázható, ugyanis a Bodrogközben és az Ung-vidéken szombaton  rendkívül kellemes, szinte tavaszias idő volt.

Rendzavarásokról, komolyabb kampánycsendsértésekről  vagy szavazatvásárlási kísérletekről eddig a régióból nem érkeztek hírek.

PATAKY MÁR SZAVAZOTT

Az 57 tagú Kassa Megyei Önkormányzatba a Tőketerebesi illetve a Nagymihályi járásból 8-8 jelölt szerezhet mandátumot. A képviselői helyekért az előbbi választási körzetben 69-en, az utóbbiban 74-en szállnak harcba. Négy évvel ezelőtt ettől valamivel kevesebben, 122-en indultak, a Tőketerebesi járásból akkor 67-en, a Nagymihályi járásból pedig 55-en gondolták úgy, képviselőként szeretnének tenni valamit a régió felemelkedéséért. 2013-ban a megye elnökét tíz jelölt közül választhatták ki. Most a választék bővült, eredetileg tizenöt induló volt, ám időközben négyen  visszaléptek. A választás végeztével biztos, hogy új elnöke lesz Kassa megyének, ugyanis a posztot három egymást követő cikluson át betöltő Zdenko Trebuľa idén már nincs ott a jelöltek között. (leczo) 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?