Kassán rábólintottak az égetőmű bővítésére

Kassa. A városi képviselő-testület elfogadta a helyi hulladékégető bővítésének első, azaz 2010-ig terjedő szakaszával kapcsolatos tervezetet. Ez annyit jelent, hogy az olasz többségi tulajdonú KOSIT Részvénytársaság 420 millió korona hitelt vehet fel egy új kemence építésére, amelyre szerintük „égető szükség van”.

Kassa. A városi képviselő-testület elfogadta a helyi hulladékégető bővítésének első, azaz 2010-ig terjedő szakaszával kapcsolatos tervezetet. Ez annyit jelent, hogy az olasz többségi tulajdonú KOSIT Részvénytársaság 420 millió korona hitelt vehet fel egy új kemence építésére, amelyre szerintük „égető szükség van”.

A környezetvédő szervezetek két hét alatt 2195 aláírást gyűjtöttek a projekt ellen, a petícióval azonban a döntés előtt nem foglalkoztak a városatyák, mivel az íveket közvetlenül az ülés előtt hozták meg.

A szavazást megelőző vita során főként számok röpködtek, a KOSIT és a bővítést ellenző képviselők ugyanis eltérő adatokkal rendelkeztek a háztartási hulladék éves mennyiségét illetően. A cég képviselője azzal is érvelt, hogy az égető kemencéje régi, elavult, és meghibásodás esetén a város válsághelyzetbe kerülne. A jelen lévő városatyák hetven százaléka végül igennel szavazott a javaslat első részére. „Megdöbbentő, mennyire könnyen hagyják magukat félrevezetni a városi képviselők. Egy irreális adatokon alapuló, környezetre káros javaslatot fogadtak el, amely ráadásul anyagilag sem kifizetődő a város számára” – jelentette ki Ladislav Hegyi, a Föld Barátai szervezet elnöke. Hozzátette, egyéves felvilágosító munkába kezdenek a célból, hogy meggyőzzék a város vezetését: lépjen ki az olaszokkal együtt létrehozott részvénytársaságból, és teremtsen valódi versenyhelyzetet a hulladékgazdálkodási piacon.

Filipko József alpolgármester reálisnak tartja a KOSIT terveit, vagyis azt, hogy az égetés során keletkezett energia értékesítéséből visszafizethető a bankkölcsön. Szerinte a környezetvédők „bebetonozott” nézeteket képviselnek, és a napokban folytatott párbeszéd nem vezetett eredményre. Filipko hangsúlyozta, a városnak csupán 12 millió koronájába kerül ez a vállalkozás, az égető korszerűsítését pedig az uniós szabályok is előírják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?