Kassa a világ legimpozánsabb városai között

Kassa |

<p>A világ tíz legimpozánsabb városa közé sorolta Kassát az amerikai Matador Network utazással és kultúrával foglalkozó internetes portál.</p>

A weboldal munkatársai az egyes országok második legnagyobb városaira próbálta felhívni az olvasók figyelmét és arra: az hogy másodikak, nem feltétlenül jelenti, hogy kevésbé fontosak, mint a főváros. Összesen negyven város került a ranglistába, Kassa pedig a rangos nyolcadik helyre. A kelet-szlovákiai metropolist olyan városok előzték meg, mint a japán Jokohama, a brazil Rio de Janeiro, vagy a hollandiai Rotterdam. Maga mögé utasította viszont Portót, Krakkót, Abu Dhabit, Milánót és Barcelonát is. A nyolcadik helyezést Kassa leginkább a 2013-as Európa Kulturális Fővárosa címnek köszönheti.

„Kassa talán a legimpozánsabb kisváros, amelyről ezelőtt még soha nem hallott” – írja a Matador portál. A toplista szerzői kiemelték, hogy a tavalyi évnek köszönhetően a városban beindult a kreatív gazdaság és nagy hangsúlyt fektetnek a megvalósított kulturális projektek fenntartására. „Kassa kétségkívül megérdemli ezt a helyezést, ez díjazza mindazok munkáját, akik részt vettek az Európa Kulturális Fővárosa projekt megvalósításában és megmutatták a világnak, milyen lehetőségeket kínál ez a város” – közölte Richard Raši főpolgármester. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?