Karácsonyi vásár és adventi gyertyagyújtás Párkányban

Párkány |

<p>Mikulás-napi meglepetés is várja azokat, akik részt vesznek a holnapi adventi gyertyagyújtáson a párkányi Sétálóutcán.</p>

A közös ünneplés az adventi koszorú ötlete a párkányi Kisbojtár néptánccsoport vezetőjétől származik. A kezdeményezést a városi művelődési központ és az önkormányzat is támogatta.

Az első gyertya meggyújtásán közel kétszázan vettek részt. Ökumenikus szertartás keretében Pólya Csaba református lelkész és Magyar Károly esperesplébános is megáldotta a koszorút. Az ünnepi hangulatot az Ady Endre Alapiskola diákjainak, a Micimackó óvoda Včielka csoportjának, a Štúrovčatá és a Kisbojtár gyermekcsoport táncosainak műsora fokozta. Eugen Szabó polgármester gyújtotta meg az első gyertyát a koszorún, amelynek elkészítését anyagilag az önkormányzat is támogatta. A Vitko cukrászda a Miratti étterem forralt borral, meleg teával és hagymás-zsíros kenyérrel várta az ünneplőket. „Örülök, hogy ilyen sokan eljöttek a rendezvényre. Szeretnénk, ha hagyománnyá válna a közös gyertyagyújtás Párkányban” – mondta Hégli Marianna, az akció kezdeményezője.

A holnap 16.30-kor kezdődő gyertyagyújtást az óvodások és az iskolások Mikulás-váró műsora és a Stilla Pectus nő kar fellépése előzi meg14.30-tól. December 13-án 14.30-kor a Matica slovenská, 15.30-kor a Csemadok ünnepi műsora előzi meg a 16.30-ra tervezett gyertyagyújtást. December 20-án 14 órakor a Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola karácsonyi műsora, 15 órakor Ronn és Johnnie Shepherd akusztikus koncertjével kezdődik a gyertyagyújtás, amit 17 órakor tombolahúzás, 18 órakor Peter Šrámek koncertje követ. A karácsonyi tombolára jegyek hétvégenként a Sétálóutcán kaphatók. A verseny díjai: két személyre szóló háromnapos prágai út, valamint egy kerékpár. December 6. és 20. között a Sétálóutcán karácsonyi vásár is várja a párkányiakat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?